Egy új könyv a tájépítészet iránt érdeklődők polcára. "Az elmúlt 25 év megvalósult tájépítészeti alkotásai azonban szinte kínálják magukat arra, hogy kötetben is megjelenjenek. A bőség zavara ugyanakkor nagyon megnehezítette a szerkesztésében résztvevők mu
Tovább"Hosszútávú és általános érvényű szemléletváltásra van szükség, az épített és természeti környezettel foglalkozó összes szereplőre vonatkozólag. Elengedhetetlenné vált, hogy minden szakterület a kihívásokra választ adó rendszerszemléletű megoldásokat dolgo
TovábbA MÉK Elnöksége március 24-én döntött a Szakmai hozzájárulási alap 2023 első fordulójában beérkezett kérelmekről.
TovábbNegyedik alkalommal rendezik meg a Mőcsényi Mihály Kerttörténeti és Kertművészeti Konferenciát és Műhelyt, amelynek idén a „Kertörökség és a víz elem” lesz a témája. A szakmai eszmecserének ezúttal is a fertődi Esterházy-kastély ad otthont. 2023. október 5
TovábbZubreczki Dávid - építészeti mesemondó méltatta Steffler Istvánt a 11. Év Tájépítésze Díj öt döntősének egyikét, a 2023.05.18-án megrendezett GÁLÁN.
TovábbEz évi konferencia legfőbb témái azt kutatják, milyen eszközökkel lehet felkelteni és fenntartani az emberek érdeklődését egyik legszebb élő és művészi örökségünk, a kertek csodálatos világa iránt, és hogyan segítheti a mai modern eszközrendszer visszaveze
TovábbMegjelent és letölthető a TÁJOKTATÁSI FOGLALKOZÁSOK ÁLTALÁNOS ISKOLÁKNAK oktatófüzet az Európa Tanács Táj Egyezményehez kapcsolódóan
TovábbA Tájépítész Finomságok előadássorozat, kerekasztal beszélgetések célja a tájépítész tervdokumentációkban a műszaki tartalom és a költségkiírási tételek pontosítása.
TovábbA Tájépítész szakterületen létrehozott új jogosultság a Műszaki ellenőri tevékenység kapcsán a Magyar Építész Kamara Táj és Kertépítészeti Tagozat (MÉK TKT) elnökével Andaházy Lászlóval beszélgettünk arról, hogy milyen diszciplínák elvégzését és milyen típ
TovábbFogarasi Dóra, tájrendező- és kertépítő mérnök hallgató kér segítséget szakdolgazata elkészítésében az alábbi kérdőív kitöltésével.
TovábbBeszámoló az MTSZ havi rendszerességű programjáról. A szakmabeli érdeklődők 2022.05.25.-én az Örs vezér tere, Ikea áruház biodiverz tetőkertjét látogatták meg Dezsényi Péter vezetésével (Kertész Unió).
TovábbÚj szakmanépszerűsítő projekt indul Tájjal tanulás néven. Szakmai partnere a MATE Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszéke, kommunikációs partnere a Magyar Tájépítészek Szövetsége és a Woodapest Egyesület.
TovábbA Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet és az Ormos Imre Alapítvány Növényismereti Ki Mit Tud címmel országos növény-felismerési mozgalmat hirdet
TovábbIzgalmas szakmai programot kínál a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. a tájépítészek számára 2021 tavaszától, melynek keretében nem csupán a süttői mészkőbánya lesz megtekinthető, de a szakmai bejárás kiterjed a kőfaragó műhelyekre, a gyártóüzemre és az utcabútorpar
TovábbA MAGYAR FAÁPOLÓK EGYESÜLETÉNEK TÁMOGATÁSÁVAL ÉS RÉSZVÉTELÉVEL FAVIZSGÁLÓ ÉS FAÁPOLÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK INDUL A SZENT ISTVÁN EGYETEM KERTÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN
TovábbA VÁNDORISKOLA Makovecz Imre vezetésével indult szellemi műhely, amelyben az építészeti gyakorlatot az Egyesülés építész, tájépítész irodáiban lehet elsajátítani szerkesztői, feldolgozói és önálló tervezési feladatokon keresztül. A vándorépítészek a három
Tovább