Tekintsd meg a hír részleteit

11. ÉTD 2023. laudáció - Steffler István
Közzététel időpontja: 2023-05-24 10:10:03
  • Hírek
  • Események
  • Képzés
  • Kiállítás

Zubreczki Dávid - építészeti mesemondó méltatta Steffler Istvánt a

11. Év Tájépítésze Díj öt döntősének egyikét, a 2023.05.18-án megrendezett GÁLÁN.

 

 

"Az elmúlt években számos rádió, tv, újság keresett meg azzal, hogy mondjam el a véleményem a Várban zajló fejlesztésekről. Én pedig mindig szépen felsorolom, mi az, ami szerintem nagyon káros, a beton irodaházak építésétől kezdve a mély- és teremgarázsépítéseken át a Virág- és Jánossy-féle házak bontásáig. Ám minden egyes alkalommal elmondom azt is, mi az, aminek nagyon örülök. Mindenekelőtt a Várkert Bazár megújulásának!

Ez a projekt ugyanis nem csak Steffler István életművében jelentős alkotás, de tulajdonképpen a 2010-es évek egyik legfontosabb és talán a legösszetettebb tájépítészeti műve Budapesten. Olyan, mint egy tankönyvi ábra, ahol szinte az összes feladat és a feladatot nehezítő probléma fel van sorolva, és természetesen mindegyikhez hozzá van rendelve a tökéletes megoldás is.

Gondoljunk csak bele. Van egy neoreneszánsz történelmi kert, amelyet rekonstruálni kell úgy, hogy abból egyetlen fa sem maradt. Aztán vannak időközben előkerült középkori maradványok is, amelyeket valahogy bele kell illeszteni tervbe. Meg olyan ottromba új funkciókat is, mint egy felesleges lift feljárata. Az egész alá ráadásul mélygarázst és rendezvényteremet helyeztek, így gyakorlatilag a feladat végrehajtása szinte lehetetlen. Mellette ott van egy hatalmas raktárterület, amely soha nem volt történelmi park, s amit úgy kellene valahogy integrálni a régihez, hogy funkciót kapjon, legyen reprezentatív, de ne legyen álságosan historizáló. Legyen friss, de ne legyen gyorsan avuló és méltó helye legyen a Vár oldalában, Ybl Miklós remekműve részeként. Ha mindez nem lenne elég, ott van előtte egy jókora tér, villamossal, autókkal, gyalogosokkal, bringásokkal, amelyet szintén ki kellene találni valahogy.

Ezt a rengeteg feladatot Steffler István nem csak egyszerűen megoldotta, de olyan könnyedén tette mindezt, hogy nem érzünk semmi izzadtság szagot, erőltetettséget. Ritkán használom a bravúros szót, de ide tényleg az illik. Az Öntőház udvar, mely egy semmiből létrehozott új közpark a Várban, önmagában példaértékű alkotás. Ezer apró részletéért lelkesedhetnék egy laudáción keresztül. Mondjuk azért, hogy miközben gyakorlatilag egytelen padnak látszó tárgy sincs a téren, mégis százféleképpen ücsöröghetünk rajta. Vagy mondjuk azért, ahogy a komoly szintkülönbséget simogatta el a tervező. Első pillantásra fel sem tűnik, mekkora lejtő lett itt eltájépítészkedve, csak azt érezzük, hogy a terület izgalmas, mozgalmas, anélkül, hogy zsúfolt lenne.

És van hozzá egy titkos kis pihenőzug is, amit csak azok fedeznek fel, akik véletlenül rábukkannak. Vagy akik ismerik Steffler Istvánt, és tudják, hogy ő, ahol csak lehet, kialakít ilyeneket. Az elmúlt évek bebizonyították, hogy az egész működik: kedvelt sétáló, ejtőző és fotózkodó helyszíné vált.

Ezzel az egyetlen, hihetetlenül komplex alkotással már önmagában kiérdemelhetné István az Év tájépítésze díjat, de ő azóta is tervek sorával bizonyítja, hogy nem egyszeri szerencséje volt. Hogy a Várkert nem attól nagyszerű, mert összetett feladat volt, hanem az egyes elemeket külön-külön is bámulatosan tudja megoldani.

Ha teszem azt, történelmi kertről van szó, akkor elég Majkpusztára gondolni. A munka nagy részét itt a múlt feltárása jelentette. Régi metszetek és festmények nyomán kellett keresni elveszett utak, kutak és falak nyomait a föld alatt, s aztán elképesztő felfedezéseket tenni. Mintha az Indiana Jones tájépítészeti különkiadása lett volna.

A végeredmény pedig egy hihetetlenül letisztult, szinte puritán, ám mégis történelmileg hű, ugyanakkor sok tekintetben modern kert lett. Látszólag egészen egyszerű feladat volt. Persze csak látszólag.

Egyszer egy operaénekesnő azt mondta nekem, hogy ha egy laikus úgy gratulál neki egy ária után, hogy „hű ezt biztos nagyon nehéz lehetett elénekelni”, akkor tudja, hogy nem volt az igazi. Akkor tökéletes a művész, ha látszólag egyszerű, amit csinál, és csak a profik veszik észre a hatalmas tudást, a mérnöki precizitást, a rengeteg kreatív ötletet, amelynek a végeredménye egy könnyednek látszó mű.

Majk pont ilyen könnyed alkotás. Akár csak Steffler István városi terei. Bár a Szinva-patak megnyitásával létrejövő új miskolci főtér egyelőre csak álom marad, a ferencvárosi Bakáts téren megnézhetjük, milyen is egy látványos, reprezentatív tér, amely közben pompásan kielégíteni a mindennapi igényeket is. Olyan, mintha mindig is ilyen lett volna, ennél nincs nagyobb dicséret van egy budapesti tér esetében. Hacsak az nem nagyobb dicséret, hogy ezt a teret senki sem kezdte durván támadni az átadása után.

Nem úgy, mint a Néprajzi Múzeumot, amely megépültekor kapott hideget és meleget. Teljesen jogosan, mert vannak ennek a háznak bizony jócskán hiányosságai, amelyeket méltán ért kritika az átadás után. Viszont a tetőkertjéért tényleg mindenki odavolt. Pedig, abban nagyon kevesen hittek. Utólag bevallom, én se.

Annyi zöldellő kertet láttam már látványterven, ami a valóságban aztán néhány száraz fűcsomó lett, amelyek közé egy öntözőcsövet próbáltak eldugni a porba sikertelenül, hogy kissé kételkedtem benne. Ehhez képest a Néprajzi Múzeum teteje tényleg olyan lett, mint azt eltervezték, pedig, ha van megoldhatatlannak tűnő feladat, akkor az ez a hihetetlen geometriájú tető egy pompás kerttel, amely egyszerre idézi meg a sziklagyepek organikus formáit és hozza a mérnöki hozzáállás szigorú mértani kereteit.

A másik, amit kizártnak tartottam a látványrajzok alapján, hogy ezen majd emberek fognak jönni-menni, fűben ücsörögni. Ha meg is valósul a kívánt kompozíció, az emberek tiprását tuti nem bírja ki – de szerencsére tévedtem. Steffler István alkotása ezt is kibírja.

Az ő későbbi történelmi kertjei, tetőkertjei, ücsörgésre és rendezvényekre egyaránt alkalmas közterei tulajdonképpen már mind ott voltak a Várkertben. Később mintha csak kibontotta volna ezeket. Sőt abban a szerencsés helyzetben volt, hogy kicsiben megismételhette ezt a komplex feladatot a Vár túloldalán. Persze a Csikós udvar icipici a Várkerthez képest, mégis sokban hasonlít arra.

A tervezőnek itt is egy korábban kiszolgáló funkciókat ellátó udvarból kellett reprezentatív teret varázsolnia. Mindezt itt is egy mélygarázs tetején kellett végrehajtani úgy, hogy a terület nagy részén a tűzoltóság igényeit kellett kiszolgálni. A végeredmény mégis lenyűgöző lett. Az újraépített Hauszmann-épületek nem csábították el Steffler Istvánt a hamis historizmus irányába, mégis tökéletes harmónia született a csöpp, lehetetlen alakú területen. A török kort egy gyönyörű kút idézi meg, amely az elmúlt évek egyik legszebbje Budapesten, de vannak utalások a Vár teljes történetére. Van középkori hangulatú kanyarulat épp úgy, mint Habsburg pompához illő dísztérrész. És ami megdobogtatta a szívemet: van a hatvanas évek vári felújítása előtt tisztelgő eleme is a térnek!

A burkolat egyes részei ugyanis a Palota túloldalán fennmaradt, Ormos Imre tervezte udvari kertek kőlap-rakásmintáját követik! Ennek óriási jelentősége van. Egy várbeli projekt, amely 2021-ben a hatvanas évek formáit követi. Nem harciasan, nem hivalkodóan, tökéletes harmóniában a többi korszak megidézésével. Könnyedén és látszólag egyszerűen.

Karinthy Frigyes azt mondta, a humorban nem ismer tréfát. Szerintem Steffler István a kompromisszumokban nem ismer megalkuvást. Úgy tud megfelelni minden – néha egészen érthetetlen – megrendelői elvárásnak is, hogy a végeredmény nem csak mindenki által szerethető lesz, de értékes, eredeti és izgalmas is.

Nagyon ritka, de nagyon fontos, megbecsülendő adottság ez!

Éppen ezért javaslom őt az Év tájépítésze díjra, s drukkolok neki tiszta szívemből!

 

Zubreczki Dávid, szakíró, építészeti mesemondó. 1999-ben diplomázott a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetében. 2000 és 2005 között a BME településfejlesztési és városökológiai kiadványainak szerkesztője volt. 2008-ban indította el az Urbanista blogot, mely 11 év alatt az ország egyik legismertebb építészettel foglalkozó online médiumává vált. 2013 és 2019 között az Index.hu munkatársa volt, azóta számos szakmai és kulturális portálon, híroldalon és magazinban jelennek meg írásai. Jelenleg városi sétákat és műsorokat vezet, előadásokat tart, illetve tévék, rádiók, podcastok és YouTube-csatornák vendégeként, szakmai zsűrik tagjaként, valamint saját Facebook és Instagram oldalán népszerűsíti az építészetet. Munkáját 2019-ben Ezüst ácsceruza, 2020-ban Csengery Antal-díjjal ismerték el, az általa szerkesztett Auditórium podcast 2022-ben elnyerte a Kreatív Magazin OVA díját. Évek óta az Év tájépítésze díj egyik laudátora, a Tájépítész történetek című kötet egyik alkotója. Néhány héten belül jelenik meg negyedik könyve, melynek témája a Balaton templomépítészete lesz.

 

Ezúton is köszönetet mondunk az esemény támogatóinak:

Magyar Tájépítészek Szövetsége, Magyar Építész Kamara Táj- és Kertépítész Tagozata,  

Wienerberger Zrt, mint a Semmelrock térkövek gyártója,

VPI Design Kft., Viaplant, Jana, Myrtus pincészet, MATE, NKA, Magyar Művészeti Akadémia

Kommentek(0)