"A tájoktatás célja, hogy felkeltse a tanulók kíváncsiságát és érdeklődését a táj iránt:
► átgondolni, mit értenek a „táj” alatt: ahol laknak, vagy más helyet?
► figyelembe venni a tájat annak környezeti, társadalmi, kulturális és gazdasági
dimenzióival, mind térben, mind időben;
► megérteni, hogy a táj jellege a természeti és / vagy emberi tényezők
működéséből és kölcsönhatásából adódik;
► a tájat nyitott rendszernek kell tekinteni, amely folyamatosan formálódik;
► megérteni a táj védelmenek, kezelésének és tervezésének kihívásait;
► figyelembe venni az érdekelt felek és az érintett lakosság által a tájhoz rendelt
sajátos értékeket;
► elképzelni, milyen szerepük lehet a tájjal kapcsolatban a fenntartható és
harmonikus fejlődés érdekében, úgy mint egyének és a mint társadalom tagjai.
A Tájegyezmény célja Az európai tájak minősége és sokfélesége olyan közös értéket képez. Védelme, kezelése és tervezése terén fontos, hogy az érdekeltek együttműködjenek. Az Egyezmény fő célja hogy elősegítse a táj védelmét, kezelését és tervezését valamint, hogy hozzájáruljon a tájak vonatkozásában megvalósuló európai együttműködéshez. Ez az első olyan nemzetközi egyezmény, amely kizárólag a táj védelmével, kezelésével és fejlesztésével foglalkozik.
Kommentek(0)
Ha hozzá szeretnél szólni, akkor regisztrálj az oldalon itt!