A Budai Arborétum fejlesztése című tájépítészeti ötletpályázat díjazottjai december 3-án ünnepélyes keretek között vehették át a jutalmakat. A Zöld Kerekasztal és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) által kiírt pályázatra 13 pályamű érkezett.
Az augusztusban kiírt pályázat célja a szakma széles körű bevonásával és innovatív ötletekkel segíteni a Budai Arborétum fejlesztési stratégiájának kialakítását. A pályázóknak az Arborétum alapfunkcióihoz kapcsolódva a következő elemeket kiemelten kellett figyelembe venniük és védeniük pályaművükben: növényállomány, kertépítészeti kompozíció, térszerkezet, térstruktúra, vizuális kapcsolatok, természetvédelmi és műemléki oltalom, használat és funkciók, bejáratok, belső közlekedési rendszer (gyalogos/gépkocsi/kerékpár), arculati elemek, információs fejlesztések, társadalmi beágyazódás.
A felhívásra 13 pályamű érkezett, ebből 4 egyéni, 9 társas alkotás eredménye. A 8 tagú zsűri a második körben végül hat terv közül választotta ki az első három helyezettet és a különdíjast. A grémium döntését Dr Fekete Albert, a MATE Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet igazgatója, a Magyar Kertörökség Alapítvány kurátora, a zsűri elnöke indokolta.
A díjazottak:
I. helyezett: Nagy Júlia, Mészáros Nóra
Cím: 9 kert 9 hektáron
II. helyezett: Lach Bálint
Cím: A mi arborétumunk
III. helyezett: Tóth Evelin Enikő
Cím: Találkozzunk az arborban
Különdíj: Iszlai Gáspár Norbert, Tuskán Vivien, Zámbó Dorottya
Pályamunkák:
1. sz. pályamunka - 1. helyezés: „9 kert 9 hektáron” letölthető
2. sz. pályamunka – 2. helyezés: „A mi arborétumunk” letölthető
3. sz. pályamunka – 3. helyezés: „Találkozzunk az Arborban” letölthető
4. sz. pályamunka – 4. helyezés: „#kert#kampusz” letölthető
5. sz. pályamunka – 5. helyezés: „Fák között jövőnk gyökerei” letölthető
6. sz. pályamunka: „NUNTIUM” letölthető
7. sz. pályamunka: „Budai Arborétum_ötletpályázat_20240916” letölthető
8. sz. pályamunka: „Budai Arborétum_Ötletpályázat_Zöld_Örökség” letölthető
9. sz. pályamű: „Eleven Arbor” letölthető
10. sz. pályamunka: „HÓBOGYÓ” letölthető
11. sz. pályamunka: „Két vagy három grácia” letölthető
12. sz. pályamunka: „Nemodabuda” letölthető
13. sz. pályamunka: „Örökzöld” letölthető