Új lendületet kapnak az útfelújítások Budapesten: a Fővárosi Közgyűlés február 26-i, szerdai ülésén arról döntött, hogy az Útfelújítási program keretében biztosítja a ferencvárosi Mester utca, valamint az újpesti István út és Pozsonyi utca megújításához szükséges pénzügyi fedezetet. A kiviteli tervek már készen állnak, a BKK többéves gondos előkészítő munkával megteremtette a lehetőségét annak, hogy forrás rendelkezésre állása esetén mindkét projekt esetében elindulhassanak a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárások.
(A ferencvárosi Mester utca látványterve)
A Fővárosi Közgyűlés kedvező döntésének köszönhetően a IX. és a IV. kerületben is jelentős útfelújítási és korszerűsítési munkák kezdődhetnek. A Fővárosi Önkormányzat biztosítja a projektek kivitelezéséhez szükséges forrást, ezért a beruházó BKK mielőbb közbeszerzési eljárásokat indít a kivitelezők kiválasztására.
A megvalósításra váró fejlesztések szorosan kapcsolódnak a Fővárosi Önkormányzat törekvéseihez, amelyek Budapest élhetőbbé tételét célozzák.
Az eredményes közbeszerzési eljárások lefolytatása esetén Ferencvárosban és Újpesten is várhatóan 2026 végére fejeződhet be a kivitelezés. A beruházások megvalósítása mindösszesen bruttó 3,97 milliárd forintba kerülhet.
A Mester utca a IX. kerület és egyben a főváros egyik forgalmas sugárirányú útja, a jelenlegi rekonstrukció során a Ferenc körút és a Haller utca között újulhat meg. A BKK érdemesnek tartotta felülvizsgálni az utca hálózati szerepét az egyéni gépjárműforgalom szempontjából, hogy az aktív és mikromobilitás (például gyaloglás, roller, kerékpár) elsőbbséget élvezhessen. A Mester utca kialakításának újragondolása azonban nem csak a közlekedés miatt fontos: a környéken iskolák, rendelő, éttermek és üzletek is vannak.
(A ferencvárosi Mester utca látványterve)
A BKK 2021-ben társadalmi egyeztetést indított a Mester utca belső szakaszának megújulásáról. A kérdőívet több mint ezren töltötték ki, és csaknem 5600 vélemény, illetve javaslat érkezett a témában. A társadalmi egyeztetés eredményeiről ezen az oldalon lehet bővebben olvasni. A tervezésbe a BKK az érintett civil szervezeteket, valamint a helyieket képviselő kerületi önkormányzatot is bevonta.
Az elkészült tervdokumentáció tartalma szerint
A Görgey Artúr utcától délre, egészen a kerülethatárig mintegy 1,8 kilométer útszakasz átépítése valósulhat meg. Fontos, hogy a korszerűsítéssel az István út és a Pozsonyi utca kerékpáros- és gyalogosbaráttá váljon, illetve a XXI. századi igényeknek és elvárásoknak megfelelően a jelenleginél biztonságosabb, élhetőbb és akadálymentes legyen.
A tervezéskor lényeges szempont volt, hogy a gyalog és a kerékpárral közlekedők biztonságosan közelítsék meg az István út és a Pozsonyi utca környezetében lévő oktatási intézményeket, üzleteket, a közösségi közlekedés megállóit és a már meglévő kerékpáros útvonalakat. A felújítással új, közvetlen kerékpáros kapcsolat jöhet létre Káposztásmegyer és a Tanoda téri iskolák között, könnyebbé válhat Újpestről a belváros megközelítése, kerékpáros szempontból is biztonságos kialakítást kap a Tél utcai kereszteződés. A tervezésbe a BKK az érintett civil szervezeteket, valamint a helyieket képviselő kerületi önkormányzatot is bevonta.
(A térképre kattintva nagyobb méretben jelenik meg a grafika)
Az elkészült tervdokumentáció tartalma szerint a BKK
Az elmúlt években olyan komplex szemléletű útépítési munkák valósultak meg a BKK beruházásában a kerületekkel együttműködve, amelyek rendkívül hasznosak az adott térségben élőknek és közlekedőknek. Ilyen volt például
A BKK szakemberei folyamatosan dolgoznak a következő évek beruházásainak előkészítésén és megvalósításán, továbbá minden tervezés vagy kivitelezés során figyelembe veszik az akadálymentesítési és a fenntarthatósági szempontokat is.
Forrás: BKK.hu
Közösségi kertek vagy lakóparkok? – A zöld városi életforma dilemmája
2025-05-05 11:34:00
Mi az az esőkert?
2025-05-01 16:32:00
A jövő játszóterei:
2025-04-03 17:59:00
Túlélő kertek a klímaválság idején
2025-04-01 10:00:00
Fenntartható városi tervezés 2025-ben: a legújabb zöld trendek
2025-03-30 19:37:00
Kortár Magyar Tájépítészet
2025-02-20 17:00:00
A zöldfelületi tanúsítás és annak folyamata
2025-02-10 11:00:00
Zöldfelületi tanúsító rendszer
2025-01-30 11:22:00
Szikra Éva az idei Mőcsényi-díjas
2024-12-18 17:21:00
Lezárult a Budai Arborétum fejlesztése című ötletpályázat
2024-12-14 20:14:00