Tekintsd meg a hír részleteit

  • Főoldal
  • /
  • Hírek
  • /
  • Papp Katalin emlékére III. - Szabó Gábor írása
Papp Katalin emlékére III. - Szabó Gábor írása
Közzététel időpontja: 2022-06-20 22:43:27
  • Gyászhír

Drága Figyuka!

Mit mondhatnék…, mit írhatnék, hiszen mindig kerülted a cikornyás túlfogalmazásokat, nem szeretted a „csöpögős” szózuhatagokat. Mindez nem lenne illő.
A letisztult, mély baráti igazság, a hiányod fájdalma él bennem a búcsúztatásod után három héttel. Mások már méltatták előttem szakmai tudásod és lényed érzékenységét. Nincs szükség ismétlésre.

Az egyetem első évfolyamán, negyvennégy évvel ezelőtt, beszélgetéseink vonzása hozta úgy, hogy az első közös tervezési feladat veled sodort össze.
Ettől kezdve minden együttes feladatban a másik inspiráló tehetségét kerestük.
Te félszeg bizonytalansággal, ugyanakkor átható gondolatisággal mutattad meg első vázlataidat. Ezek között én határozottabban válogattam, szemezgettem, módosítgattam, elvettem vagy hozzáadtam valami kicsit mindig mást. Persze nevezhetjük ezt a magatartást az emlékezés hitelessége miatt agresszivitásnak is. Jóízű, mindig elkalandozó, csendes, hosszú vitákban, egymást emelve találtuk meg a legjobb megoldást.
Emlékszel Figyuka, a tervlapok szélére kuncogva rajzoltunk mindenféle vicceskedő bugyutaságot és versikéket írtunk, hogy a másikat kizökkentsük a rajzbeadás fenyegető határidő préséből és becenevekkel is illettük egymást, aztán az így felékesített tervkezdeményt adtuk tovább, majd vártuk vissza mielőbb. A jobban sikerült beceneveket előbb-utóbb aztán a tankörben mások is átvették. A visszakapott rajzot kibontva, először mindig kíváncsin olvastam a lap szélén a te versikéidet, néztem krokijaidat és csak ezután figyeltem, hogy mit fejlesztettél a terven és én hogyan vigyem tovább a rajzi feladat megoldását. Az első sikeres országos tervpályázatot is együtt készítettük negyven évvel ezelőtt. Nem írhatom le akkori beceneveid sokaságát.
Mind magaddal vitted az emlékerdő sűrűjébe.

Néha közelről, néha távolabbról aggódva figyeltem két évtizedes hullámzó küzdelmedet a betegséggel. Az utóbbi években nagyon közelről láttalak és olyan, nagy elmélyülést igénylő feladatokra kértelek fel, amik visszahozták közénk a negyvennégy évvel ezelőtti „munkamódszert”, persze most már internetes levelezésen keresztül…
Így készültek el a Veszprémi Katolikus Levéltár, a keszthelyi Festetics kastélypark, a fővárosi Fischer villa tervei.
Kaptál és én is kaptam új beceneveket. ”Figyuka, ne csináld már,…határidő van, ne küldj már új változatot!” De mindig voltak új gondolataid és lettek új változataid.
Beszélgetéseink inkább a reggeli vagy az esti autózások idejére szorítkoztak és addig tudtunk „bármiről” egyetértve, mégis egymás szavába vágva érvelni, mígnem beértem az irodába, vagy hazaérkeztem.
A kórházi ágyon az utolsó előtti napon este, egyszer csak felélénkülve, a negyvennégy évvel ezelőtti félszeg tétovasággal, de már alig hallhatóan kérdezted: „Figyu, mit szólnál hozzá, ha én most felállnék…?” Ülni sem tudtál már. „Figyuka, szerintem ez nem jó ötlet.” „Hát igen” – válaszoltad elismerően – „te mindig tudtad, mi a jó ötlet.”
Drága Figyuka! Amióta elmentél, átadták a Fischer villát! És még annyi mindent kellene megbeszélnünk…Válaszolnék arra a leveledre is, amit már csak a halálod után kézbesítettek számomra és aminek a margóján, vagy akár a hátoldalán még sok hely van vershez, még van egy kis rajzterületnyi válaszra hívogató fehérség is…
De mondd, Figyuka, holnap reggel, autózás közben milyen számon érlek el?

Szabó Gábor (Figyu)

Kommentek(0)