A Millenáris Park első üteme méltán lett népszerű két évtizeddel ezelőtt mind a tájépítész szakma, mind a laikus városhasználük körében. Az Újirány Csoport koncepciójának alapját a Millennium, az állam és a nemzet fennállásának évfordulója képezi, melynek legfontosabb üzenete az alkotás, mely összeköti a múltat és a jövőt. Az alkotás a múlt eredménye és a jövő feltétele, melyek együtt határozzák meg jelenünket. A park az alkotás folyamatának térbeli leképezése.

Bár az első ütem során is sok ipari emlék esett áldozatul a rehabilitációnak, végeredményben sikerült megőrizni a terület egykori karakterét úgy, hogy ez nem gátolta meg a megváltozó funkciók érvényesülését. Ez jelenti a fő különbséget az ősszel átadott második ütemhez képest, amely érdemi párbeszéd és az örökségvédelmi szakma véleményének figyelmen kívül hagyásával tarolta le a Ganz Művek addig megőrződött ipartörténeti emlékeit, eltörölve az egykori gazdasági zóna hangulatát. De mit kaptunk mindezért cserébe?

Először is egy hatalmas, ilyen belvárosi helyszínen inkább káros, mint hasznos mélygarázst (aminek elkészültével párhuzamosan nem szűntek meg felszíni parkolóhelyek a környéken, pedig a Viziváros parkolási gondjai a pesti oldalhoz mérhetők). Ebből következik, hogy maga a park is inkább tetőkert, mint valódi hús-vér zöldfelület. Sok beton, sok mesterséges, épített elem, műfák, függőkert, minden ami szem-szájnak ingere. Összességben mutatós, megragadja az embert, kétségtelen, hogy nagyon aktuális és 21. századi a megjelenés. Kicsit olyan, mint a Tesla. Kívülről szép, utána fordulnak az emberek, tud egy csomó olyat, amit mások nem, de használhatóság és minőség terén nem feltétlenül tartozik az élvonalba. Ez ebben az esetben nem a tervezők hibája, ők a kényszerű, mélygarázs-függőkert-alagút háromszög által meghatározott lehetőségekből kihozták a maximumot, tán' betonból lett parkhoz képest túl sok. 

Ezzel el is érkeztünk a megújult Mllenáris Park, asszonynevén Széllkapu Park legnagyobb attrakciójához, a Mammut otromba tűzfalát eltakarni hivatott függőkerthez. Ami menő. Jól néz ki, számos korszerű megoldást alkalmas, látványos, hasonló sincs itthon. Ebben az értelemben az új parkrész követi az első ütem filozófiáját, amely szintén számos, korábban nem alkalmazott elemet hozott be a hazai tájépítészeti gyakorlatba. Ahogy abban is, hogy ezek a különleges megoldások különlegesen intenzív fenntartást igényelnek, amely sajnos korábban nem tartozott a park erősségei közé, az utóbbi évekre állapota jelentősen leromlott, csorbult az eredeti koncepció. Ezt részben a megváltozott, vagy eredetileg is rosszul felmért használati minták okozták, a mostani beruhzás azonban erre a területre is kiterjedt, így a 2000-es években megismert arculat mostanra jelentősen átalakult.

A projekt legnagyobb problémái tehát nem a tájépítészeti kialakításhoz kapcsolódnak, inkább a rosszul meghatározott tervezési programhoz. A mélygarázs, a Fény utcai közúti alagút (a város legfeleslegesebb közúti műtárgya, és legelhibázottabb közlekedéstechnikai megoldása, hogy a Fény utcai átvezetés megmaradt, szétszakítva a két parkrészt, miközben forgalmi adatok nem indokolták megtartását) és a park kialakításának (és még inkább a mélygarázs) kedvéért elvesztett ipari emlékek csorbítják az elkészült beruházás értékét. Tájépítészeti szempontból azonban izgalmas, kortárs alkotás született, köszönet érte a 4D Tájépítész Irodának, amelyet érdemes a helyszínen is tüzetesen végigjárni (még ha az indokolatlanul szigorú használati szabályok ezt meg is nehezítik).