A 2021. július 1-jétől hatályos jogszabályi változások jelentősen korszerűsítették a településfejlesztést és településrendezést Magyarországon, amely keretében a települések településtervezési feladatai egyszerűsödtek.
A pályázati kiírás célja, hogy támogassa az 5000 fő alatti lakónépességű kistelepüléseket a településterveik jogszabályban rögzített tartalom és formátum szerinti elkészítésében. A pályázat keretében az érintett önkormányzatok maximum 500 ezertől 3 millió forintig terjedő összegig, vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek a településtervek elkészítéséhez.
A kormány 2022-ben és 2023-ban további 1,5-1,5 milliárd forint támogatást különít el erre a célra, így azon települések, amelyek az idei évben nem tudnak pályázni, az elkövetkező két évben a soron következő pályázati felhívásokon indulhatnak.
A támogatás rendelkezésre bocsátása egy összegben, támogatási előleg formájában történik, utólagos elszámolási kötelezettség mellett. Amennyiben a településterv elkészítésének költségei meghaladják a támogatói okiratban rögzített támogatási összeget, a többletráfordítást az önkormányzat saját forrásból köteles biztosítani.
A pályázatot a településterv elkészítésének megkezdéséről szóló önkormányzati képviselőtestületi határozat elfogadását követően lehet benyújtani, a településterv elfogadását megelőzően. A támogatás terhére a jogszabályoknak megfelelő településterv elkészítésével összefüggő tervezői és szakértői feladatok számolhatók el.
A pályázatok beérkezésének határideje: 2021. november 19. A kérelmet a pályázati felhívásban felsorolt dokumentumok megküldésével lehet benyújtani postai úton vagy személyesen, egymással mindenben megegyező két eredeti példányban a felhívásban megjelölt címen.
A felhívás, valamint további információk a pályázatról elérhetők a Lechner Tudásközpont honlapján, a (https://lechnerkozpont.hu/telepulestervpalyazat) weboldalon.
Kommentek(0)
Ha hozzá szeretnél szólni, akkor regisztrálj az oldalon itt!