Tekintsd meg a hír részleteit

  • Főoldal
  • /
  • Hírek
  • /
  • Lezajlottak a Mőcsényi Mihály Centenáriumi Év programjai
Lezajlottak a Mőcsényi Mihály Centenáriumi Év programjai
Közzététel időpontja: 2020-01-15 23:14:38
  • Hírek
  • Mőcsényi100
  • Általános

Lezajlottak, nagy sikerrel a Mőcsényi Mihály Centenáriumi Év programjai

Mőcsényi Mihály tájépítész professzor 1919. november 9-én született. Születésének századik évfordulóját november 8-án a Budai Campuson szoboravatással, az MTA székházában december 2-án nemzetközi tudományos konferenciával és a FUGA Építészeti Központban életműkiállítással ünnepeltük. 

A tudományos konferenciát Fekete Albert dékán nyitotta meg Mőcsényi professzor pályafutásának rövid ismertetésével. Maguelonne DeJeant-Pont az Európa Tanács képviseletében az Európai Tájkonvenció fejlesztésének koncepcióját ismertette, majd Kincses Krisztina az egyezmény megvalósításáért felelős Agrárminisztérium feladatairól beszélt. Ezt követően Ellen Fetzer és Barbara Birli az ECLAS, az európai tájépítészeti intézetek fejlődéséről és feladatairól tartott előadást. Jámbor Imre Mőcsényi professzor több évtizedes kertművészeti, művészettörténeti kutatómunkájáról, az „örök szerelemről”, az Eszterháza-Fertőd kastély – kert – park – tájegyüttes” fejlődéstörténetéről beszélt.

Mőcsényi Mihály szakmai munkásságában a táj fogalom megalkotása, a tájrendezés diszciplina alapítása a szakterület fejlődése szempontjából meghatározó jelentőségű volt. Konkoly-Gyuró Éva a tájfogalom történeti alakulását vette górcső alá, Illyés Zsuzsanna és Nagy Ildikó Réka pedig a Tájegyezmény megvalósítása keretében folytatott kutatásokról, a tájkarakter alapú belterület-elemzésekről tartottak előadást. Bakay Eszter és Szilágyi Kinga prezentációja a Mőcsényi professzor kertépítészeti munkásságát a késő-modern kor kontextusában értékelte.

Az előadások rövidebb-hosszabb összegzése a 4D 53. számban olvashatók, s reméljük, hogy teljes értékű publikációk is hamarosan megjelennek a lapban.

A FUGA Életműkiállítás kurátorai a professzor tanítványai köréből szerveződött „Mőcsényi 100 Kutatócsoport” tagjai, Bardóczi Sándor, Gerzánics Annamária, Szilágyi Kinga. A Mőcsényi archívumok kutatására alapozott életműkiállítás 24 tablón mutatja be Mőcsényi Mihályt, a négy szakterületen egyetemi oklevelet szerzett polihisztort, a személyes és szakmai életút főbb állomásait, eredményeit: a kerttervezési, kertépítészeti munkákat, a zöldfelületrendezési, tervezési módszertani munkákat, a kertművészeti kutatásokat, a tanszéki vezért és az iskolafejlesztő, karalapító M

Kommentek(0)