Benkovits György
Június 13., 17:00

"Elment Pirk Ambrus és halálával mintha letörött volna a városból egy darab. Olyan lokálpatrióta, kitűnő szakember és művész ment el, akinek gondolataiban, szemléletében állandó elemként volt jelen Szentendre, s aki számára e város mint érték, mindennapi jelenvalóságának része volt. S bár az egyik első városi, Deli Antal ösztöndíjas volt és diplomamunkáját is szentendrei tematikából készítette, ő sem lehetett próféta szülővárosában. Ma szomorúan és szégyenkezve gondolok arra, milyen méltatlanul kevés műalkotása valósult meg Szentendrén.

A napokban a polgármester bejelentése kapcsán került ismét a városi közfigyelembe Lázár cár tér kialakításra készített 1995-ös nyertes teve, nem véletlenül. Mert a vízió amely ebben testet öltött, miközben a Lázár cár emlékkeresztet méltó környezetbe emeli, teszi ezt anélkül, hogy elmozdítaná, és köldöknéző nosztalgia nélkül idézné meg a múltat azzal, hogy a valamikori Szent Lukács fa templomot és az első könyvmásoló műhelyt, jelképesen mint térelemet jeleníti meg. Egyben olyan méltó és értékes köztér kialakítását kínálja fel, amely sematikus modernizmus nélkül, egyszerre mai és szentendrei is, s amelyben finom mértékkel idézi meg a város mediterrán hangulatát. Számos alkalommal volt szerencsém vele beszélgetni vagy hallgatni őt általános rendezési tervek, szakmai viták, de tervek zsűrijében is. S bár az általa elmondottakkal szemben ellenzői legtöbbször elvéreztek vagy csak hallgattak kukán a vitákban és legfeljebb a tanácskozás után a presszóban voltak ”nagyszájúak”. De aztán a gyakorlatban a megvalósításkor csak sikerült felülírni a jót azzal, hogy vagy a haveri érdekek, vagy máskor, csak egyszerűen a magyar béka alatti kertkultúra és ízlés miatt ezek sorra elbukjanak, És így tere nyílt a színesre festett traktorgumis kerti ízlésnek. Sajnálatosan, legtöbbször a sematikus katalógus park-építésnek a gyakorlata győzött, vagy „ha ott jó ez, ezek mit okoskodnak szentendreieskednek” -féle félreértett modernizmus. Azok közé kertészmérnökök közé tartozott, akinek nem kertészeti áru volt a kiültetett növény, és pontosan tudta, hogy a levendulát Áno néni azért ültette szamárhegyi házán az eresz vége alá, hogy a tetőről lecsurgó vizet a lavanda felszívja és így ne legyen sár eső után az udvaron.

A Duna szerelmese volt. Ő még azok közé tartozott, akik a nyarakat az iható vizű folyón dunai nomádként töltötte évtizedekig. A ma már soha vissza nem térő, kemping ágyas, gázpalackkos és 52 faktoros napvédő krémes és a mindent műanyag szeméttel elborító idők előtt, amikor még a Duna egy-egy nyári hajnalon, olyan édeni volt, hogy a fák alatt csendben sikló kenu mellett hirtelen a snecik közé vágó balin csobbanására az ember majdnem eldobta az evezőt. Ismert minden öblöt és zugot a Kecske szigettől a kisoroszi szigetcsúcsi nyolc kis zátonyig és a Luppa szigetig, mindent mint a tenyerét.

Az Lokálpatriota Tanácsban gyakran beszélgettünk arról, hogyan lehetne Szentendrének tájépítészeti arca jobb. A kertészeti áruházak katalógus instra-divatja helyett, városunk folyamatosan torzuló arcát miként lehetne szentendreibbé tenni. Segíteni visszalopni valamit abból, amitől megtarthatja egyéniségét. De hát a hatalom emberei legtöbbször saját Szentendre képüknek hittek inkább.
Most, hogy Ambrus megváltozhatatlanul elment, Szentendre elveszítette egyik nagy szerelmét és erős védőjét, egy szeretetre méltó embert.
Isten veled Ambrus, legyen számodra könnyű a föld!"