Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégium - RBTSZK
A képen a szakkolgium jelenlegi tagjai
Kubinyi Zita Margarita elnök szavait idézve:
"A Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégium célja, hogy tagjai számára szakmai fejlődési lehetőséget nyújtson a tanórákon kívül is. Elméleti és gyakorlati kurzusaink segítik tagjaink tudásának bővítését, képességeik és kreativitásuk fejlesztését. Fontosnak tartjuk munkánk megismertetését egyetemünk hallgatóival, és szélesebb szakmai körökben is, ezért az elmúlt évben számos programot szerveztünk, melyek egy része szabadon látogatható volt mindenki számára.
Az alábbi programokat szerveztük az elmúlt évben:
Kiragadott képek a Landscape Talks videósorozatból.
Augusztus végén megrendezésre került Bútort az Arborba! - Alkotóhét és Arbor Feszt rendezvényünk, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Arborétumában.
Régóta szerettünk volna megvalósítani egy olyan projektet, melynek célja, hogy megismertessük Újbuda lakosaival és egyetemünk hallgatóival a Budai Arborétum számos értékét és a benne rejlő lehetőségeket.
A Studio Nomad építésziroda szakmai támogatásával építész- és tájépítész hallgatók valósággá formálták víziójukat, amelyet egy tavaszi ötletpályázat során alkottak meg. Az intenzív munkával és közös gondolkodással töltött bútorépítő hét végeredményeként fa installációkkal gazdagodott az egyetem arborétuma. A hét során akusztikus koncertekkel és filmvetítésekkel végződtek az esték.
Az Alkotóhét zárásaként a bútorok ünnepélyes átadása mellett számos szakmai és kulturális eseménnyel készültünk az Arbor Feszt ‘21 keretein belül; többek között workshopok, szakmai előadások, növény-és kézművesvásár."
Még többet szeretnék tudni. (Cikk az Építészfórumon)
képek a Bútort az Arborba! alkotóhétről
Kapcsolattartás: rbtszk@gmail.com
https://www.facebook.com/rbtszk/
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=NPmC8zCDgkw
Kommentek(0)
Ha hozzá szeretnél szólni, akkor regisztrálj az oldalon itt!