A Wienerberger, együttműködésben a Műcsarnokkal elsősorban építész/tájépítész partnerek, beruházók, nagy kivitelezői és önkormányzati döntéshozók részére közös tárlatvezetéssel egybekötött kiállítás – megtekintést, összejövetelt szervez.
A szóban forgó kiállítás a Műcsarnokban látható KÖZÖS TÉR, II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon, amely a hazai kortárs design és formatervezés legfontosabb fóruma.
A tárlaton bemutatott tárgyak posztamenseit Porotherm téglából építették meg a kiállítás rendezői, a téglák hordozzák, emelik a rajtuk bemutatott műtárgyakat, ezért is különleges és kiemelten érdekes ez a tárlat számunkra.
A RENDEZVÉNY HELYSZÍNE: MŰCSARNOK, 1146 Budapest, Dózsa György út 37.
A RENDEZVÉNY IDŐPONTJA: 2022. JÚNIUS 10., PÉNTEK,
GYÜLEKEZÉS: 10:30-tól a Műcsarnok előadótermében, a tárlatvezetés 11 órától indul, időtartama 60 perc.
TÁRLATVEZETŐ A KIÁLLÍTÁS KURÁTORA: SZILÁGYI B. ANDRÁS
A tárlatvezetés után a Műcsarnok előadói termében frissítőket szolgálunk fel, és lehetőség nyílik a látottak megbeszélésére, kapcsolatépítésre.
A rendezvényen való részvétel építész és tájépítész partnereink számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a partnerek részére az online, a meghívóban szereplő és az alábbiakban is megadott landing oldalon/regisztrációs linken lehet.
Műcsarnok tárlatvezetés regisztráció (wienerberger.hu)
A rendezvény maximális résztvevőszámhoz kötött. Sikeres regisztrációjáról visszajelzést küldenek, illetve abban az esetben, ha a létszám betelt szintén értesítést küldenek!
A kiállítás 2022. szeptember 4-éig tart nyitva, a nyár folyamán még, a tervek szerint, további hasonló rendezvényekre kerül sor.
Kommentek(0)
Ha hozzá szeretnél szólni, akkor regisztrálj az oldalon itt!