IX Entz-Nap
Esemény időpontja: 2024-12-05 10:00:00 - 2024-12-05 13:00:00
Mentés Google Naptárba
„Entz-nap” c. rendezvénysorozat keretében minden évben, ünnepi találkozón találkoznak Entz Ferenc leszármazottjainak és iskola oktatói illetve az egykori sikeres hallgatók is meghívást kapnak az eseményre. Csatolva az esemény programja.
A részvételi szándékot 2024. november 28. (csütörtök) 16.00 óráig kérjük jelezni a buda.foigazgato.titkarsag@uni-mate.hu e-mail címen.

Kedves Élet Mérnökei, Kedves Kollégák!
Örömmel tolmácsolom a szervezők meghívását a Budai Campus hagyományait ápoló célzattal létrehozott ünnepségre, az ebben az évben immár 9. alkalommal megrendezett
ENTZ-NAPRA,
melyre 2024. december 5-én, csütörtökön 10.00 órától kerül sor a Budai Campus Dísztermében.
A rendezvény különleges alkalmat kínál arra, hogy az Entz Ferenc által alapított felsőoktatási intézmény oktatói és hallgatói, a szakma jeles szereplői találkozzanak az alapító leszármazottjaival és mindazokkal, akik a tudomány és kultúra szolgálatára szegődtek. Idén Ausztriából ellátogat hozzánk Batthyány-Strattmann László Ödön herceg, családtagjai között pedig bemutatja azt a Batthyány-Strattmann Fülöpöt is, aki annak idején a fiatal orvosként külföldön dolgozó Entz Ferencet hazahívta az 1830-as évek elején. Bemutatkozik Entz Ferenc szépunokája, Entz László idegsebész és kiváló kertészmérnök kollégánk, Kosztka Ernő. Saly Noémi muzeológus a gellérthegyi fügefák segítségével idézi fel az Entz család örökségét.
|
| |
|
| |
|
A programot versek és zenés darabok teszik teljessé, a szervezők az ezt követő baráti beszélgetésre és állófogadásra is szeretettel várnak mindenkit.
|
| |
|
| |
|
A Budai Campus Főigazgatóság nagyra értékeli az Élet Mérnökei, az arborétum fejlesztésén fáradozó önkéntesek kitartó elkötelezettségét és segítségét. Azt reméljük, hogy minél többen tudnak rá időt szakítani, hogy velünk töltsék ezt a néhány órát.
Üdvözlettel:
Dr. Honfi Péter egyetemi docens, arborétumvezető
|
|
Ha jelentkezni szeretnél az eseményre akkor jelentkezz be, vagy regisztrálj az oldalon itt!
Kommentek(0)
Ha hozzá szeretnél szólni, akkor regisztrálj az oldalon itt!