A 2022 JUBILEUMI ÉV TÁJÉPÍTÉSZE GÁLÁN minden idők egyik legerősebb mezőnye alakult ki. Ez az est folyamán többször is elhangzott.

A zsűri két körben hozta meg döntését. A második szavazás a laudációk meghallgatása után történt és az elhangzott méltatások alapvetően befolyásolták a végső eredményt. Ezért közreadjuk a laudációkat is.

Balogh Andrea, Majoros Csaba (4D Tájépítész Iroda)  

Laudációt írta és felolvasta Hulesch Máté - Építészfórum az Építészfórum szerkesztő és újságíró

 (videó 37:05 percétől visszanézhető)

A GÁLÁRÓL készült videóanyag egyelőre csak az FB-n érhető el a Tájépítészek Fb oldalán a videótárban.

Hulesch Máté laudációja Balogh Andrea, Majoros Csaba (4D Tájépítész Iroda)  

Köszöntöm a jelenlévőket, engem ért az a megtisztelő feladat, hogy a 4D Tájépítész Iroda munkásságát méltassam a 2022-es Év Tájépítésze Díjátadó gáláján.

4D, vagyis négy dimenzió. Erre utal Balogh Andrea és Majoros Csaba közös tájépítész irodájának neve. A negyedik dimenzió, mint tudjuk, az idő. Hogyan fordítható ez le Andrea és Csaba munkásságára? Erről szeretnék néhány szót szólni a következő percekben – igyekezve magam is odafigyelni az időre.

Ha már 4D, négy időpillanatot vagy időszakot választottam arra, hogy röviden bemutassam Andrea és Csaba munkásságát, gondolkodásmódját.

Az első ezek közül a relatíve távoli múlt: a páros ismeretsége, barátsága az egyetemi évekre nyúlik vissza, arra az időszakra, amikor szakirányból önállósult a tájépítészeti kar. Immár 21 éve annak, hogy nem sokkal az egyetem elvégzése után egy megbízás kapcsán összeálltak, hogy irodát alapítsanak. A kertész dinasztiából származó Andrea, akinek már egész fiatalon igyekeztek kijelölni útját, és a saját útjára csak az egyetem évei alatt rátaláló Csaba az akkori képzésnek megfelelően arra törekedtek, hogy igazi polihisztorrá váljanak. Nem is sejtették, hogy – már elnézést a hasonlatért – milyen nagy fába vágják a fejszéjüket pályakezdő tájépítészként, hiszen akkoriban még viszonylag kevés ilyen iroda létezett.

Ebből a korai időszakból egy projektet emelnék most ki, amelyre a tervezőpáros is úgy tekint, mint korai pályájuk meghatározó élményére. Ez nem más, mint a Dóm Építészműteremmel közösen tervezett monoszlói ház. A tájépítészeti beavatkozás szinte láthatatlan, olyan a kert, mintha érintetlenül hagyták volna, holott gondos tervezés eredménye. Ez a szemléletmód – a láthatatlanul a környezethez való illeszkedésre törekvés – azóta is fontos a tervezőknek – még ha ez nem is valósulhat meg minden projekt esetében. Külön érdekesség, ami a házat bemutató 2010-es cikkben olvasható az Építészfórumon: “A kert tervezése és kialakítása egyedülálló módon az építészeti tervezéssel és kivitelezéssel párhuzamosan haladt.” Ma már talán nem lenne olyan egyedülálló ez az összhang, mint 12 évvel ezelőtt, és ez nagyban köszönhető az itt jelenlévők munkájának – beleértve természetesen Andreát és Csabát is.

Ugorjunk most egyet a jelenbe, helyesebben a közelmúltba, a 4D valószínűleg legismertebb projektjéhez, a Millenáris Széllkapuhoz. Ezt a projektet, azt gondolom, ebben a közegben senkinek sem kell bemutatni, így nem is erre fektetném most a hangsúlyt. Inkább arról ejtenék pár szót, milyen jelentőséggel bír a Széllkapu az iroda számára. Nyilván minden tervezési feladat más, mindegyik más-más tanulsággal jár, és rengeteget lehet tanulni mindegyikből. Mit tanult Andrea és Csaba a Széllkapu projektből? Többek között például azt, hogy milyen fontos a kivitelezővel való szoros együttműködés, mennyit számít a közös munka. Ahogy a mindenhez értő polihisztor építész mítosza elmúlni látszik, éppúgy igaz ez a tájépítészetre is, sőt, talán még hatványozottabban. A 4D vezető tervezői jól tudják, hogy a jó tájépítészt az teszi jóvá, hogy tudja, milyen szakemberekkel kell együtt dolgozzon ahhoz, hogy az általa elképzelt terv úgy is valósuljon meg, ahogy azt megálmodták – és ennek egyik fő eleme a kivitelező és a tervező közötti szoros együttműködés.

Ez a gondolat tovább is vezet bennünket a jelenből a jövő irányába: a Széllkapu tapasztalatai olyan muníciót adtak Andreának és Csabának, mely új irányba terelheti pályájukat. Jelenleg azokat a megbízásokat keresik, amelyeknél lehetőség van az effajta szoros együttműködésre a kivitelezővel és akár a fenntartóval is – egyfajta design & build irányba mozdítva praxisukat. Ez amiatt is fontos a számukra, mert abban hisznek, hogy egy tájépítészeti projekt nem áll meg az átadásnál, egy kert vagy egy park folyamatosan változik, fejlődik, alakul – mondhatni, él – és ebben a folyamatban ők is aktív szerepet szeretnének betölteni.

A Széllkapu projekt egy másik tanulsága, ami hosszabb távon is hatással lesz az iroda működésére, a projektben háromdimenziós függőkertként emlegetett zöldhomlokzati megoldás. Ez sem jöhetett volna létre az előbbiekben sokat emlegetett kivitelezői együttműködés nélkül, ugyanakkor ebben olyan eszközt látnak a tervezők, amely nélkülözhetetlenné fog válni az élhetőbb városi környezet megteremtésében. Andrea és Csaba célkitűzése, hogy ezt a technológiát tovább tökéletesítsék és minél változatosabb projekteknél megvalósítsák, egybeesik azzal a paradigmaváltással, mely egyre inkább érinti a tájépítész szakmát (is). Ez pedig nem más, mint a klímaváltozás hatásainak figyelembevétele, és azok enyhítése – jelen esetben – tájépítészeti eszközökkel. Azt gondolom, ennek a szakmának rendkívül gazdag eszköztára van erre a problémára, és ezek minél szélesebb körű alkalmazása az elkövetkező időszak prioritása kell, hogy legyen. Ezt Andrea és Csaba is felismerték, és a maguk eszközeivel ehhez kívánnak hozzájárulni.

Végezetül elérkeztünk a negyedik idősávhoz, helyesebben talán az idő egy másik olvasatához, ami összefogja a múltat, a jelent és a jövőt. Az egyetlen dolog, ami állandó, az a változás. Ez a közhellyé vált paradoxon összegzi azt is, miért olyan fontos a 4D számára az idő fogalma. Hiszen idő nélkül nincs kert: a kert maga a folyamatos változás. Ahogy Csaba és Andrea is folyamatosan változott, fejlődött az elmúlt több mint 20 év során. Alakították egymást, tanultak a projektekből, és nem utolsó sorban azoktól az emberektől, akikkel együtt dolgoztak ezalatt az idő alatt – és itt külön kiemelném kollégáikat, hiszen a 4D nem csak kettejükből áll, jelenleg egy 9 fős csapatot vezetnek. Számomra ez az újra való nyitottság az, ami igazán szimpatikussá teszi ezt a tervezőpárost.

Az Év Tájépítésze díj öt döntőse azt gondolom, különösen erős mezőnyt képez az idén. Andrea és Csaba, amikor leültem velük beszélgetni, úgy fogalmaztak, bármelyik másik döntőstől szívesen kikapnak, már az nagy elismerés a számukra, hogy ilyen nevekkel kerülhettek egy lapra. Ezzel együtt én azt gondolom, az az út, amit eddig bejártak és amin most tovább haladnak a jövő felé, méltóvá teszi őket az elismerésre, és ha idén úgy alakulna, hogy nem ők kerülnek ki győztesül, biztos vagyok benne, hogy előbb utóbb ők lesznek az év tájépítészei.

Hulesch Máté