Vélemény

A széndioxid szindróma II.

Mőcsényi Mihály 2008-as írása a széndioxidról, amely ma is aktuális. Második rész

A szén-dioxid szindróma I.

Mőcsényi Mihály 2008-as írása a széndioxidról, amely ma is aktuális. Első rész.

Beszámoló az „Örökség a jövőnek- jövő az örökségnek” című egy éves műemlékes program zárókonferenciájáról

Balatonfüreden szeptember 25-26-án sikeres konferenciát tartott az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága „Örökség a jövőnek- jövő az örökségnek” címmel, amelynek a történeti kertekre vonatkozóan is hasznos tanulságai voltak. Dr Szikra Éva beszámolója a konferenciáról.

Átadták a Madách teret, majdnem jó lett

Az már elég nagy eredmény, hogy városképbe illeszkedő, szóval úgy más az elmúlt évek felújításaihoz képest, hogy nem üt el azoktól rettenetesen.

"A park maga az élmény"

A pesti Városliget történeti és mai szerepe. Jámbor Imrének a MUT által szervezett Vár-Város-Városliget elnevezésű urbanisztikai fórumán, a FUGA-ban elhangzott előadását adjuk közre.

Múzeumi Negyed a Városligetben – nincs szakmai párbeszéd

A tervek beérkeztek, majd kiderült, a Galéria egy másik helyen lesz. A szabályozás sincs még meg. Viszont mégis több lehet a zöld. A szakmai egyeztető partnerek 99 százaléka elhibázottnak tartotta az eddigi koncepciót. Most látnak ugyan pár állami gesztust, de így is nagyon kétlik, hogy a rohamtempójúra tervezett óriásberuházás egyáltalán kivitelezhető.

Tételesen itt van, hogy miért ciki a készülő Városligeti Építési Szabályzat

A Városligeti Építési Szabályzat partnerségi egyeztetésére való felhívás alapján a civileknek is lehetőségük nyílt véleményt nyilvánítani a tervezett beépítésről. Íme Bardóczi Sándor és Pákozdi Imre közösen összeállított partnerségi véleménye, amelyet eljuttattak a fővároshoz.

Kossuth tér: üzenet a látogatóknak

Március 14-én adták át a rohamtempóban megújult budapesti Kossuth teret. Az ország egyik legjelentősebb szimbolikus terének átépítési koncepciójáról Tima Zoltán vezető tervezővel (KÖZTI) és Mohácsi Sándor tájépítésszel (s73) beszélgetett Bán Dávid.

Elborítja az országot díszburkolat

Számos köztér újult meg az utóbbi időben Magyarországon, a beruházásokban egyetlen közös van: a díszburkolat. Mi ez a nagy rajongás a színes kövek iránt, mi bajuk van a felújítások kritikusainak, és tényleg mindent le kell burkolni?

Tételesen itt van, hogy miért ciki a készülő Városligeti Építési Szabályzat

A Városligeti Építési Szabályzat partnerségi egyeztetésére való felhívás alapján a civileknek is lehetőségük nyílt véleményt nyilvánítani a tervezett beépítésről. Íme Bardóczi Sándor és Pákozdi Imre közösen összeállított partnerségi véleménye, amelyet eljuttattak a fővároshoz.

Oldalak

Subscribe to Vélemény