Szelíd energia: uniós sikerágazat

Kategória: 

A világgazdaság és a politika irányítói az 1970-es évek elején bekövetkezett olajválság óta tudatában vannak, hogy a világ fosszilis energiahordozó-tartalékai (kőolaj, földgáz, szén) nem végtelenek. Azóta keresik az alternatívákat – eleinte kevesebb, manapság egyre több sikerrel. Persze nem keres mindenki egyformán: Amerikában például csak egyes déli államokat foglalkoztatja a kérdés, az EU-ban viszont a legtöbb tagország mellett maga az unió is intenzív érdeklődést mutat.

A világgazdaság és a politika irányítói az 1970-es évek elején bekövetkezett olajválság óta tudatában vannak, hogy a világ fosszilis energiahordozó-tartalékai (kőolaj, földgáz, szén) nem végtelenek. Azóta keresik az alternatívákat – eleinte kevesebb, manapság egyre több sikerrel.

Persze nem keres mindenki egyformán: Amerikában például csak egyes déli államokat foglalkoztatja a kérdés, az EU-ban viszont a legtöbb tagország mellett maga az unió is intenzív érdeklődést mutat az egyik ígéretes cserelehetőség, a megújuló energiák (például a nap- vagy a szélenergia) iránt.

A világban ma az EU a zöldenergia-használat egyik fő támogatója és ösztönzője, mind a konkrét megvalósításban, mind pedig az esetleges tévhitek eloszlatásában. Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke a 2001. júniusi göteborgi EU-csúcson azt hangsúlyozta, hogy a globális környezeti problémákra – például az energia- és az azzal összefüggő klímaválságra – adott gyors válasz kettős haszonnal jár: egyrészt közelebb visz a tényleges megoldáshoz, másrészt versenyelőnyt is biztosít annak, aki elsőként hajlandó szembenézni a kihívással.

Könnyű igazolni, hogy az Európai Unió nemcsak szavakban kötelezte el magát a megújuló energiaforrások használata mellett. Jelenleg uniós átlagban hat százalék a megújulók részaránya a tagállamok összenergia-felhasználásában, ám egy 2001-ben elfogadott irányelv alapján ezt az arányt 2010-ig 12 százalékra, az áramtermelésen belül 20 százalékra kell növelni. 2003 és 2007 között 2,5 milliárd eurót szánnak a nagyra törő célok elérésére, amit a tagországok saját forrásaikból természetesen kiegészítenek.

Jelenleg Ausztria (70%), Svédország (50%) és Portugália (38%) számít a legzöldebb energiarendszerű tagállamnak, vagyis ezekben az országokban a legnagyobb a szelíd – minimális környezetterhelés mellett felhasználható – energiaforrások részaránya. Az adatokat közelebbről megvizsgálva kiderül, hogy a kiugró teljesítmény többnyire földrajzi és időjárási tényezőknek (is) köszönhető: Ausztriában és Svédországban a folyók felső, hegyvidéki szakaszára telepített – tehát nem „bősi típusú” – vízerőművek termelik az energia jelentős hányadát, Portugáliában pedig igen elterjedt a napelemes áramtermelés. Meglepő ugyanakkor, hogy a Svédországhoz némileg hasonló domborzatú és vízrajzú Nagy-Britanniában kevesebb mint két-, a napsütésből Portugáliához hasonló adagot kapó Görögországban pedig alig kilencszázaléknyi zöldenergiát hasznosítanak. A 2010-es prognózis szerint viszont Nagy-Britanniában a nyolcszorosára, Németországban, Dániában és Görögországban a háromszorosára növelik az évtized végéig a megújuló források részesedését.

Nincs olyan megújuló energiaforrás, amelyből Európa különösen jól el lenne látva, a látványos fejlődés alapvetően a politikai akaratnak és az ennek nyomán kialakuló szabályozásnak köszönhető. A zöldenergia-használat legnagyobb húzóereje – az ilyen típusú beruházásokhoz adott támogatások mellett – a „zöld” forrásból származó áram kötelezően előírt, megemelt átvételi ára. Németországban például a fogyasztó jóval kevesebbet fizet egy kilowattórányi elektromos energiáért, mint amennyit az elektromos művek kénytelen kifizetni annak, aki ugyanezt az áramot mondjuk egy napelem vagy egy szélerőmű segítségével megtermeli, és betáplálja a villamos hálózatba.

Mivel a megújuló forrásokból előállított áram önköltsége még mindig túl magas a versenyképességhez, az EU-tagállamokban mindenütt alkalmaznak szabályozási, illetve támogatási eszközöket a „zöld” áram piacra juttatása érdekében. A legelterjedtebb a garantált átvételi áras modell, amelyben az állam valamilyen formában megtéríti az áramot kötelezően felvásároló nagykereskedőnek vagy szolgáltatónak a tényleges piaci ár és a garantált átvételi ár különbözetét. Ez a modell sikeresen működött Dániában (ahol 1999-ben egy másik szisztémára tértek át), Németországban és Spanyolországban (az előbbi három ország adja az EU összes „zöld” villamos energiájának 84 százalékát), valamint Ausztriában, Franciaországban, Görögországban, Luxemburgban és Portugáliában.

A másik alternatíva a zöldbizonyítvány-kereskedelem: ebben egy állami hatóság vagy hivatal által kiállított okirat igazolja a termelő számára, hogy adott energiamennyiséget környezetbarát módon, megújuló energiaforrások igénybevételével állított elő. A termelők az áram eladásakor a zöldbizonyítványokat is értékesítik, és így olyan pótlólagos bevételhez jutnak, amely versenyhelyzetbe hozza a megújuló energiával termelt villamos energiát. A pótlólagos forrást a kereskedő biztosítja, akit az állam kötelez bizonyos mennyiségű, illetve részarányú „zöld” villamos energia megvételére (amit csak a bizonyítvány megvásárlásával tud igazolni). A zöldbizonyítványos rendszer mellett döntött Belgium, Dánia, Olaszország, Hollandia, Svédország és az Egyesült Királyság is, ezekben az országokban azonban még alig-alig működik a zöldenergia-piac.

A szelíd energia európai karrierjét jelzi a szélerőművek gyors terjedése. A szélturbina olyannyira divatba jött Európában, hogy a vásárlók két-három éves várakozásra kényszerülnek. Egy másik látványos fejlemény a „nulla kibocsátású” városok hálózatának kialakulása: többtucatnyi – olykor akár 50-60 ezres lakosságú – település energiaellátását állították át kizárólag megújuló energiaforrások használatára.

zöld EU-célok

1. A tagállamok energiafelhasználásában ma átlagban hat százaléka megújuló források részaránya.

2. Egy 2001-ben elfogadott irányelv szerint ezt az arányt 2010-ig 12 százalékra, az áramtermelésen belül pedig 20 százalékra kell növelni.

3. 2003 és 2007 között 2,5 milliárd eurót szánnak a nagyra törő célok elérésére. Ezt az összeget a tagországok saját forrásaikból kiegészítik.

Megjelent: Népszabadság 2003. április 28.

 

Szerzők: 
Csatolmány: