Művészsétány a Margitszigeten- Mőcsényi esszék 15.

Kategória: 

Mőcsényi Mihály tájépítész professzor újabb magas rangú elismerésben részesült, ezúttal Kossuth-díjjal tüntették ki. Az Építészfórum 2012 óta folyamatosan publikált tőle olyan írásokat, amelyek személyes hangvételű visszaemlékezések gazdag életútjára, munkáira, törekvéseire. Kossuth-díja remek apropó arra, hogy ismét felvegyük a fonalat. Folytatódjon tehát a kalandregény.

 Ezerkilencszázhatvanhárom koratavaszán – ötven évvel ezelőtt – kaptam megbízást a Budapesti Történeti Múzeumtól egy a Margitszigeten létesítendő Művészsétány tervezésére. A felkérés ’A Fővárosi Tanács VB. Határozata’ alapján történt. ’Javaslat a Művészsétány szobrainak elhelyezésére a Margitszigeten’ című munkámat ugyanaz év végén, december tizenkettedikén adtam le megbízómnak. Megkérdezhetné valaki, hogyan tudom ezt ilyen akkurátusan. Leírom.

Azóta nemzedéknyi idő telt el, és nincsen ember, aki ennyi idő után részletekre emlékezne. Én végképp nem. Tavalyelőtt, 2012 januárjában a médiumok hírül adták, hogy tolvajok járnak a sziget Művészsétányának szobraira. Ismerőssel beszélve erről, megkérdeztem, tudja-e hogyan kerültek a szobrok a szigetre. Nem tudta. Egy-két szakterületi ismerőstől is megkérdeztem, tudja-e ki tervezte a Művészsétányt. Senki sem tudta. Elhatároztam, megírom. Igen ám, de hogyan is volt?

A művészsétányról ellopott margitszigeti szobrok talapzatai

Györökön egy polcos szekrényben sok régi iratom van. Hevenyészett regiszterükben kerestem a sétányról szólót. Megtaláltam a Művészsétány rubrikát, azzal a bejegyzéssel, hogy ’kivettem’, azt is, hogy mikor. Arról sajnos nem maradt nyom, hogy hová lett. Mivel az eredeti dokumentáció, annak képanyaga nélkül nem lehet hitelesen megírni a megvalósítás történetét, az ötlet hamuba hullt.

A közelmúltban, 2013 januárjában a Feneketlen tó körül járva megakadt a szemem Makrisz Agamemnon ’leány’ szobrán. Eszembe jutott, hogy az illetékes bizottság tagjaként, jelen voltam a szobor helyének kijelölésekor, ’környezetbe illesztésénél’, sőt a műtermi zsűrizésen, a műbírálaton is. (Sok köztéri szobor ’elhelyezésekor’ voltam bizottsági tag annakidején.) A témán rágódva emlékeztem rá, hogy a szoborügyeket akkoriban a ’Fővárosi Emlékműfelügyelőség’ intézte. Megnéztem Interneten, létezik-e. Azt találtam, hogy 1983-ban Budapest Galéria lett belőle. Telefonáltam, és szerencsém volt. Szilágyi András a ’Köztéri Képzőművészet’ osztályvezetője azt mondta emlékszik egy fotóalbum félére, utánanéz. Megtette, megtalálta. Régen ért ennél a hírnél nagyobb öröm. Azaz ért, mert azt mondta, jöhetek egy példányért, három van belőle. Az ’album’-ot használva, most hitelesen írhatok olyan részletekről is, amelyek az emberöltőnyi idő alatt ködbe vesztek.

Margitszigeti Művészsétány Javaslat (1963)

A ’Javaslat’ műleírása szerint akkori feladatom többrétű volt. Elsőként arra kellett előterjesztést tennem, hogy a szobrok a sziget egész területén szórtan, vagy kompozíciós egységet képezve kerüljenek-e elhelyezésre. Amennyiben szórt helyett a csoportos elrendezés tűnne kedvezőbbnek, úgy ez milyen elvű, rendszerű legyen. Részekből együttest kétféleképpen lehet komponálni, szervezni; alá-, vagy mellérendelő módon. A szubordinációs csoportosítás sajátos példája a ’kálvária’, a koordinációsé a síremlékekkel díszes liget-, erdőtemető. Példát keresve az utóbbit preferáltam. Azt véltem, olyan jellegű együttest kell alakítani, amely komponáltan úgy kelti a szerves rendszer, az összesség érzetét, hogy benne a szobrok sajátos karakterükkel egyedileg érvényesüljenek. A kompakt elhelyezés, elrendezés mellett döntve, az volt a kérdés, hogy a sziget melyik része váljék szoborsétánnyá. E tekintetben a park öt szóba jöhető területét elemeztem.

Az egyik ilyen térség a sziget központi fekvésű geometrikus alaprajzú parkegysége, a nagy parterre. (Rózsakert). Részeinek egymáshoz való viszonya sajátosan barokkos jellegű. A szobrok együttese, ennek a szigorú rendű, ünnepélyes hangulatú, a rózsaágyak művészi elgondolású, elrendezettségű kompozíciójában csupán dekorációs szerepkörű lenne.

A lovaspóló pályából akkoriban létesített évelős-kert méretét, kiterjedését tekintve megfelelő lett volna a szobrok elhelyezésére, de vizuálisan alkalmatlan volt erre. Növényzete zömének magassága horizont alatti, ezért az ilyen térségen álló szobrok – egymást fedve, takarva – minden nézőpontból zűrzavaros látványt keltenének. 

A Margitsziget helyszínrajza (forrás: Margitszigeti Művészsétány Javaslat - 1963)

A tájképi jellegű ’nagy rét’, a sziget felső részének nagyszabású park-tere kiegészítésekkel vált volna elfogadható helyszínné. Alkalmassá tételéhez peremére térhatároló cserjék, ezek elé körbevivő sétaút kellett volna, hogy a szobroknak hátterük legyen, illetve, hogy ne a füvön járva lássák őket. Az ilyen elhelyezés esetén – együttesként díszlet jellegűvé válva – az egyes szobroknak alig lett volna önálló léte, értéke.

Nem jöhetett szóba a tavas, aranyhalas sziklakert és környéke sem, mert hangsúlyosan romantikus vonásaihoz zsánerszobrok illenek.

Sok töprengés, fejtörés után a romterület, a víztorony, illetőleg a Nagyszálló déli kertrészlete közötti kertfelület tűnt alkalmasnak. A tájképi jellegű terület jó állapotú, viszonylag sűrű állományú és igen változatos összetételű növényanyaga révén sok kisebb, jól elhatárolt, kellemes arányú kerti térből áll. Ezt a területet elkerüli az átmenő forgalom, a sziget egyik legcsöndesebb, meghittebb része, ahová a sétálást, pihenést, olvasást, szemlélődést kedvelők járnak szívesen.

A művészsétány helyszínrajza (forrás: Margitszigeti Művészsétány Javaslat - 1963)

A vázoltak alapján a Művészsétánynak e területen való megvalósítását az alábbiakkal indokoltam:

a sziget egészéhez képest a szobrokat itt viszonylag kis területen, elvi egységet képzően lehet elhelyezni,
a sűrű növényállományra való tekintettel egy nézőpontból két-három szobornál többet közvetlenül nem látni, és
az ilyen együttlátás egy-egy szobor önálló érvényesülését nem zavarja, mivel mindegyik határozott nézőpontra (útelágazás, -rávezetés) exponált, olyanra, amely a látogatót előtte megállásra, szemlélésre készteti, továbbá
e helyről a sétáló látószögében – közelről – csak egy-két további szobor jelenik meg úgy, hogy figyelmét magukra vonva megnézésükre késztessenek,
mégpedig azért mert az éppen látott szobor mellett elhaladva a képben korábban már feltűnt akként vonja magára a figyelmet, hogy az egymást követő, komponált képek térritmust eredményeznek, amely egyrészt vizuális, hangulati egységet teremt, másrészt arra késztet, hogy a sétáló az összes szobrot megtekintse.
Összegezve, az egymást követő téregységeket domináló szobrok egyedi karakterükkel, művészi értékükkel kompozíciós egységként itt, a szigetnek ebben a változatos növényzetű térségében érvényesül zavartalanul és hatékonyan.
A javaslat születése idején tizennyolc olyan szobor várt elhelyezésre, amelyeknek többsége a Városligetből került – a Kiscelli Múzeum raktárába – kényszer-pihenőhelyre. A terven további kilenc, összesen huszonhét szobornak jelöltem helyet.

Déryné Széppataki Róza szobra montázson és ma

A helyszínrajzon olyan új útszakasz létesítését javasoltam, amely mellé szobrok állíthatók, illetve amely a sétány területén körséta-lehetőséget biztosit. Az egyes művészeti ágak képviselőinek szoborhelyeit úgy csoportosítottam, hogy ’tematikus póthelyek’ maradjanak későbbi szobrok elhelyezésére.

A kőszobrokat – az anyagstruktúra, a mívesen megmunkált felületek, a fény-árnyék értékek érvényre-juttatására – sötét lombsátor alá, illetve elé, a kontúrjaikkal ható bronzszobrokat (mindössze négy volt) pedig úgy helyeztem, hogy a nyílt ég képezze hátterüket. Az előnyös térhatás érdekében több esetben cserjeritkítást, pótlást, padok és más a terület rendeltetéséhez nem illő tárgyak eltávolítását kértem.

Annakidején sokat tépelődtem, hogyan ’dokumentáljam’ javaslataimat. A szobrok alaprajzi helyének számmal való megjelölése nem sokat árul el arról, milyen hatásuk lesz a helyszínen, környezetükkel kölcsönhatásban. A szobor a jellegének megfelelő miliőben hatásosan érvényesül, előnytelenben elárvul.

Igen, de hogyan lehetne a raktárban heverő szobrokat, választott környezetükben, azzal együttlátásban úgy ábrázolni, hogy javaslatom bírálható legyen? Kitaláltam. Fotómontázzsal keltettem az elképzelt állapot illúzióját. Megkerestem az egyes szobrok legelőnyösebb helyét és lefényképeztem. A szobrokat is. A szobrok egy részének nem volt posztamense, a meglévők sem voltak használhatók. Rajzoltunk, festettünk megfelelőket és ’egybe fényképeztük’ őket a szobrok képeivel. Az imitációkat az eredeti, a helyszínen készített fényképekre ragasztottuk, ügyelve arra, hogy eredményként léptékhelyes, a természetes állapot arányainak megfelelő ’hamisítványokat’ kapjunk. Nézegetem az albumot, és ha nem tudnám, hogy a szobrok applikációk a fényképeken, valódiaknak hihetném őket. 

Medgyessy Ferenc szobra montázson és ma

2008 októberében készült el ’A Margitsziget Stratégiai terve’ című igényes, koncepciózus munka, a sziget fenntartási, fejlesztési elgondolása, terve. A Művészsétány önálló ’tételként’ nem szerepel benne. Hevenyészett átlapozásakor négy helyen találtam egy-egy szóval említve. (67., 116., 128., 135. oldalon.)

Forrás és aképek forrása: epiteszforum.hu