Mint a grafika három dimenzióban - interjú Kő Boldizsár grafikussal

Kategória: 

Ebben a munkában a legszebb a közös építkezés, és aki szeretettel végzi, egyből visszajelzést kap a gyerekektől – mondta Kő Boldizsár grafikus, aki néhány éve szobrász barátjával, Balla Gáborral találta ki a népmesei elemekből kialakított játszótereket. Legutóbb a Holnemvolt parkba készítettek mesekertet, októberben pedig Barcelonában egy várrom tetején állítják fel I. Jakab és Violante de Hungría, vagyis Magyarországi Jolán aragóniai királyné történetét.

– Hogyan lesz egy grafikusból játszótér-, vagy ahogyan ön nevezi, mesekertkészítő?
– Volt egy kisebb kanyar a pályám elején: biológus szerettem volna lenni, de mivel a biológiai karra nem vettek fel, Kaposvárra jártam mezőgazdaságot tanulni, majd onnan továbbmentem a Magyar Képzőművészeti Egyetemre. Amikor elvégeztem, először tanítottam, és közben azon gondolkodtam, hogyan lehet grafikusként megélni a mai világban. Próbáltam illusztrátorként is működni, több kiállításom volt. Időközben megszülettek a gyerekeim, és egy szobrász barátommal, Balla Gáborral elkezdtünk azon gondolkodni: milyen jó, hogy vannak már egyre színesebb és érdekesebb játszóterek, de még jobb lenne a kortárs képzőművészetet a terekre kivinni. Így jött a mesekert ötlete. Mivel édesapám Kő Pál szobrász, úgy nőttem fel, hogy a szobrain játszottam, és valami hasonló hangulatot képzeltem el a játszóterekre is.

– A grafika és a szobrászat keveréke lett a mesekert?
– Édesapám azt mondta, amikor látja, hogy én hogyan gondolkozom térben, tipikusan egy grafikus térszemléletét tapasztalja. Vagyis kitüremkedéseket készítek a térbeli síkokra. Ezek inkább olyanok, mintha háromdimenziós domborművek volnának, az akadémista szobrászati irányhoz, a pontos anatómiához nem sok közük van. Inkább egy kicsit illuzionista dolog ez, hogy az orról el lehessen hinni, hogy az, még ha nem is úgy néz ki. Papíron megtervezem, pontosan lerajzolom, és aztán már úgy követem, mint egy szabásmintát. Leginkább a leporellóhoz lehet hasonlítani, a háromdimenziós könyvekhez – kihajtogatott formában. Kicsit ilyen az én képi gondolkodásom is.

– Hogyan figyeltek fel a mesekertekre, amelyekből egyre több van itthon?
– Úgy kezdődött, hogy kitaláltuk: elszakadva a hagyományos játszóterektől, valami különlegeset készítünk, és az egészet egy adott népmesének rendeljük alá. Másfél évig nem csináltunk mást, mint összejártunk, és rajzolgattunk. Valamennyi ügyességünk volt már a faragásban, de igazi gyakorlatunk nem. Végül addig töprengtünk, rajzolgattunk, míg egy játékelemet, egy forgó hordót megcsináltunk. Ezt felállítottuk a kertünkben. Majd megterveztünk két játszóteret, a Zöld Péter és a Fehérlófia játszóteret. Próbáltunk ezeknek helyszínt vagy lehetőséget keresni. Mindketten gátlásos „antimenedzserek” voltunk, bár biztattak bennünket a terveink láttán, de senki nem tudta, hogy miként lehetne azokat megvalósítani. Majd megjelent egy újságcikk, amelyben Berecz Andrással íratták meg Zöld Péter meséjét, amihez a mi rajzainkat használták illusztrációnak. Valaki felfigyelt a tervekre, arról is írt egy cikket, amit a döntéshozók egyike elolvasott és úgy határozott, hogy a budai Millenáris Parkban épüljön fel ez a játszótér, ráadásul úgy, hogy az eredeti tervben nem is szerepelt ilyen helyszín. Villámgyorsan összeszedtünk egy képzőművész csapatot és egy játszótérkészítő gárdát. Innentől már ment minden a maga útján: egyik munka szülte a másikat. Nagyon sok alkotótársam van, akik a legelső pillanattól velem vannak. Legutóbb a Vidámpark Holnemvolt parkjában terveztük és építettük meg Tündér Ilona történetét.

– Azt hallottam valakitől, hogy több tucat embernek jelent ma már megélhetést ez a Kő Boldizsár-féle mesekertépítés.
– Sokan felhívnak olyanok is, akiket nem ismerek annyira, hogy részt vennének a munkában. Nem vagyok az a főnök, akinek a haszonszerzés volna a célja, hanem úgy gondolom, hogy sokszor nem is az a legnagyobb dolog, ami a végén létrejön, hanem a közös építkezés és az emberi találkozások, a barátságok építése. Azt vettem észre, hogy olyan emberek is, akik szellemi munkát végeznek, és soha előtte nem foglalkoztak kézi tevékenységgel, nagyon ügyesek, és lelkileg feltölti őket ez a munka. Hálás műfaj ez, hiszen a végén látjuk a gyerekeket, akik birtokba veszik és az anyukákat, apukákat, akik szintén örülnek neki. Aki ebbe az alkotásba szeretetet és munkát visz, megélheti annak örömét.

– Azon kívül, hogy népmesékre épülnek a mesekertek, a szemléletét, hitvallását is valamiképp elrejti bennük?
– Nagyon távol áll tőlem bármiféle hittérítő szándék. Senkivel nem tennék olyat, hogy beleírok olyasmit, ami esetleg nincs a kedvére. Viszont szívesen használok olyan motívumokat, amelyek nekem fontosak. Pél­dául, bár református vagyok, és nálunk a Szűz Máriával való kapcsolat nem olyan hangsúlyos, nekem mégis fontos az anya-gyerek viszony megjelenítése. Sok játszóteremre készítettem olyan képet, amelyiken édesanya látható gyerekkel a kézben – aki akár Mária is lehet. Látom, hogy sok gyerek szívesen készít homokpogácsát neki: kapcsolat épül a megjelenített anya és köztük. Sokan születnek csonka családba vagy nehéz körülmények közé, és szerintem ezek a képek minden gyereknek vigasztalást jelentenek. Hiszek abban, hogy az ilyen kis jelek észrevétlenül hatnak, esetleg úgy, hogy játszik mellette a gyermek és a lelkében megmarad a kép. Szeretek olyan feliratokat írni a játékokra, mint: hit, remény, szeretet. Ez csupán három szó, de ha az ember kicsit elgondolkozik rajta, akkor mindháromban nagyon nagy mélység van. Ha az ember a hitet megéli, akkor megkapja cserébe a reményt és a szeretetet is, mint Isten ajándékát. Én a munkáimban számtalanszor találkozom lehetetlennek tűnő helyzetekkel: például amikor szakadó jégesőben egy vidéki kisvárosban játszóteret állítunk határidőre, fizetnem kell az embereket, nincs költségvetés, és a huszonöt emberből tizenkilenc reményét vesztette már. Nekem nagyon nagy ajándék, hogy hiszem, hogy van Isten, aki gazdája ennek a világnak, amiben élünk, és én csak egy porszem vagyok ebben a rendszerben. Hiszem, hogy Istennek mindannyiunkkal komoly tervei vannak, és nem kell félnünk. Ezért nem szoktam ezektől a lehetetlennek tűnő helyzetektől megijedni.

– Mostanában külföldön is érdeklődnek már a munkái iránt. Hogyan találta meg önöket a barcelonai polgármester?
– Itt járt egy katalán település polgármestere, akinek megtetszettek a munkáim, majd meghívtak egy Montblanc nevű kis középkori városkába, hogy egy ferences templom mellé készítsek Sárkányölő Szent György-játszóteret. Majd híre ment, és most Barcelonába hívtak, hogy
I. Jakabról és feleségéről, Violante de Hungríáról, vagyis Magyarországi Jolán aragóniai-katalán királynéról készítsek mesekertet.

– A magyar származású királyné emlékét ennyire ápolják ott?
– Igen, I. Jakab felesége volt, Jolán magával vitt oda magyar építőmestereket, elvitte a magyar konyhát, a zenét. Máig hálával emlékszik rá a katalán nép. Most, hogy Budapest és Barcelona „barátkozik”, Tarlós István nyitja majd meg a játszóteret odakint. Az elegáns úri negyedben, Gaudí sárkányos kapuja közelében készül: egy nagy, csodálatos mediterrán park ez, ahol kisvasutazni lehet, és pónilovon lovagolni. És egy kastély romjaira épül a játszótér, nem túl nagy területre.

– Jut még ideje a grafikai munkára?
– Az idén kerestek meg azzal, hogy egy Márai-sorozat díszkiadását készítsem el, elkészült a Füveskönyv, a Négy évszak, a Boroskönyv, valamint az Ég és Föld – filozofikus versprózák illusztrációja. Márai Sándor engem egy kicsit a lelkész nagypapámra emlékeztet, aki nagyon szerette az írót, ezért hatalmas élmény volt ez a munka. Ez a fajta rézkarcszerű aprólékosság, ahogy a rajzaimat készítem, nincs meg a fafaragásban.

– Úgy tudom, hasonló koncepció alapján elképzelt felnőttparkban is gondolkodnak...
– Annak idején, amikor már szó volt arról, hogy a Millenáris melletti egykori minisztériumi épületet lebontják, felmerült bennünk az ötlet, hogy oda kellene készíteni egy nagyobb, kifejezetten felnőtteknek készülő játszóteret. Úgy gondoltuk, hogy ez egy kicsit meditatívabb hely lehetne, akár egy nagy kiállítás, amelyben lehet játszani az elemekkel. Most, hogy lebontották a házat, egyelőre nincs szó erről – de talán még lesz.

- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/3577/Mint_a_grafika_harom_dimenzioban#sthash...

– Hogyan lesz egy grafikusból játszótér-, vagy ahogyan ön nevezi, mesekertkészítő?
– Volt egy kisebb kanyar a pályám elején: biológus szerettem volna lenni, de mivel a biológiai karra nem vettek fel, Kaposvárra jártam mezőgazdaságot tanulni, majd onnan továbbmentem a Magyar Képzőművészeti Egyetemre. Amikor elvégeztem, először tanítottam, és közben azon gondolkodtam, hogyan lehet grafikusként megélni a mai világban. Próbáltam illusztrátorként is működni, több kiállításom volt. Időközben megszülettek a gyerekeim, és egy szobrász barátommal, Balla Gáborral elkezdtünk azon gondolkodni: milyen jó, hogy vannak már egyre színesebb és érdekesebb játszóterek, de még jobb lenne a kortárs képzőművészetet a terekre kivinni. Így jött a mesekert ötlete. Mivel édesapám Kő Pál szobrász, úgy nőttem fel, hogy a szobrain játszottam, és valami hasonló hangulatot képzeltem el a játszóterekre is.

Tündér Ilona Játszótér
forrás: minimatine.hu

– A grafika és a szobrászat keveréke lett a mesekert?
– Édesapám azt mondta, amikor látja, hogy én hogyan gondolkozom térben, tipikusan egy grafikus térszemléletét tapasztalja. Vagyis kitüremkedéseket készítek a térbeli síkokra. Ezek inkább olyanok, mintha háromdimenziós domborművek volnának, az akadémista szobrászati irányhoz, a pontos anatómiához nem sok közük van. Inkább egy kicsit illuzionista dolog ez, hogy az orról el lehessen hinni, hogy az, még ha nem is úgy néz ki. Papíron megtervezem, pontosan lerajzolom, és aztán már úgy követem, mint egy szabásmintát. Leginkább a leporellóhoz lehet hasonlítani, a háromdimenziós könyvekhez – kihajtogatott formában. Kicsit ilyen az én képi gondolkodásom is.

Mitológiai játszótér
Fotó: Székelyhidi Balázs
 

– Hogyan figyeltek fel a mesekertekre, amelyekből egyre több van itthon?
– Úgy kezdődött, hogy kitaláltuk: elszakadva a hagyományos játszóterektől, valami különlegeset készítünk, és az egészet egy adott népmesének rendeljük alá. Másfél évig nem csináltunk mást, mint összejártunk, és rajzolgattunk. Valamennyi ügyességünk volt már a faragásban, de igazi gyakorlatunk nem. Végül addig töprengtünk, rajzolgattunk, míg egy játékelemet, egy forgó hordót megcsináltunk. Ezt felállítottuk a kertünkben. Majd megterveztünk két játszóteret, a Zöld Péter és a Fehérlófia játszóteret. Próbáltunk ezeknek helyszínt vagy lehetőséget keresni. Mindketten gátlásos „antimenedzserek” voltunk, bár biztattak bennünket a terveink láttán, de senki nem tudta, hogy miként lehetne azokat megvalósítani. Majd megjelent egy újságcikk, amelyben Berecz Andrással íratták meg Zöld Péter meséjét, amihez a mi rajzainkat használták illusztrációnak. Valaki felfigyelt a tervekre, arról is írt egy cikket, amit a döntéshozók egyike elolvasott és úgy határozott, hogy a budai Millenáris Parkban épüljön fel ez a játszótér, ráadásul úgy, hogy az eredeti tervben nem is szerepelt ilyen helyszín. Villámgyorsan összeszedtünk egy képzőművész csapatot és egy játszótérkészítő gárdát. Innentől már ment minden a maga útján: egyik munka szülte a másikat. Nagyon sok alkotótársam van, akik a legelső pillanattól velem vannak. Legutóbb a Vidámpark Holnemvolt parkjában terveztük és építettük meg Tündér Ilona történetét.

– Azt hallottam valakitől, hogy több tucat embernek jelent ma már megélhetést ez a Kő Boldizsár-féle mesekertépítés.
– Sokan felhívnak olyanok is, akiket nem ismerek annyira, hogy részt vennének a munkában. Nem vagyok az a főnök, akinek a haszonszerzés volna a célja, hanem úgy gondolom, hogy sokszor nem is az a legnagyobb dolog, ami a végén létrejön, hanem a közös építkezés és az emberi találkozások, a barátságok építése. Azt vettem észre, hogy olyan emberek is, akik szellemi munkát végeznek, és soha előtte nem foglalkoztak kézi tevékenységgel, nagyon ügyesek, és lelkileg feltölti őket ez a munka. Hálás műfaj ez, hiszen a végén látjuk a gyerekeket, akik birtokba veszik és az anyukákat, apukákat, akik szintén örülnek neki. Aki ebbe az alkotásba szeretetet és munkát visz, megélheti annak örömét.

Tündér Ilona Játszótér
forrás: minimatine.hu

– Azon kívül, hogy népmesékre épülnek a mesekertek, a szemléletét, hitvallását is valamiképp elrejti bennük?
– Nagyon távol áll tőlem bármiféle hittérítő szándék. Senkivel nem tennék olyat, hogy beleírok olyasmit, ami esetleg nincs a kedvére. Viszont szívesen használok olyan motívumokat, amelyek nekem fontosak. Pél­dául, bár református vagyok, és nálunk a Szűz Máriával való kapcsolat nem olyan hangsúlyos, nekem mégis fontos az anya-gyerek viszony megjelenítése. Sok játszóteremre készítettem olyan képet, amelyiken édesanya látható gyerekkel a kézben – aki akár Mária is lehet. Látom, hogy sok gyerek szívesen készít homokpogácsát neki: kapcsolat épül a megjelenített anya és köztük. Sokan születnek csonka családba vagy nehéz körülmények közé, és szerintem ezek a képek minden gyereknek vigasztalást jelentenek. Hiszek abban, hogy az ilyen kis jelek észrevétlenül hatnak, esetleg úgy, hogy játszik mellette a gyermek és a lelkében megmarad a kép. Szeretek olyan feliratokat írni a játékokra, mint: hit, remény, szeretet. Ez csupán három szó, de ha az ember kicsit elgondolkozik rajta, akkor mindháromban nagyon nagy mélység van. Ha az ember a hitet megéli, akkor megkapja cserébe a reményt és a szeretetet is, mint Isten ajándékát. Én a munkáimban számtalanszor találkozom lehetetlennek tűnő helyzetekkel: például amikor szakadó jégesőben egy vidéki kisvárosban játszóteret állítunk határidőre, fizetnem kell az embereket, nincs költségvetés, és a huszonöt emberből tizenkilenc reményét vesztette már. Nekem nagyon nagy ajándék, hogy hiszem, hogy van Isten, aki gazdája ennek a világnak, amiben élünk, és én csak egy porszem vagyok ebben a rendszerben. Hiszem, hogy Istennek mindannyiunkkal komoly tervei vannak, és nem kell félnünk. Ezért nem szoktam ezektől a lehetetlennek tűnő helyzetektől megijedni.

– Mostanában külföldön is érdeklődnek már a munkái iránt. Hogyan találta meg önöket a barcelonai polgármester?
– Itt járt egy katalán település polgármestere, akinek megtetszettek a munkáim, majd meghívtak egy Montblanc nevű kis középkori városkába, hogy egy ferences templom mellé készítsek Sárkányölő Szent György-játszóteret. Majd híre ment, és most Barcelonába hívtak, hogy
I. Jakabról és feleségéről, Violante de Hungríáról, vagyis Magyarországi Jolán aragóniai-katalán királynéról készítsek mesekertet.

Zöld Péter játszótér
forrás: epiteszforum.hu

– A magyar származású királyné emlékét ennyire ápolják ott?
– Igen, I. Jakab felesége volt, Jolán magával vitt oda magyar építőmestereket, elvitte a magyar konyhát, a zenét. Máig hálával emlékszik rá a katalán nép. Most, hogy Budapest és Barcelona „barátkozik”, Tarlós István nyitja majd meg a játszóteret odakint. Az elegáns úri negyedben, Gaudí sárkányos kapuja közelében készül: egy nagy, csodálatos mediterrán park ez, ahol kisvasutazni lehet, és pónilovon lovagolni. És egy kastély romjaira épül a játszótér, nem túl nagy területre.

– Jut még ideje a grafikai munkára?
– Az idén kerestek meg azzal, hogy egy Márai-sorozat díszkiadását készítsem el, elkészült a Füveskönyv, a Négy évszak, a Boroskönyv, valamint az Ég és Föld – filozofikus versprózák illusztrációja. Márai Sándor engem egy kicsit a lelkész nagypapámra emlékeztet, aki nagyon szerette az írót, ezért hatalmas élmény volt ez a munka. Ez a fajta rézkarcszerű aprólékosság, ahogy a rajzaimat készítem, nincs meg a fafaragásban.

– Úgy tudom, hasonló koncepció alapján elképzelt felnőttparkban is gondolkodnak...
– Annak idején, amikor már szó volt arról, hogy a Millenáris melletti egykori minisztériumi épületet lebontják, felmerült bennünk az ötlet, hogy oda kellene készíteni egy nagyobb, kifejezetten felnőtteknek készülő játszóteret. Úgy gondoltuk, hogy ez egy kicsit meditatívabb hely lehetne, akár egy nagy kiállítás, amelyben lehet játszani az elemekkel. Most, hogy lebontották a házat, egyelőre nincs szó erről – de talán még lesz.