Év Tájépítésze Díj

Az építészet egyik nemzetközileg is nevesített, viszonylagosan fiatal, ám idehaza rendkívül alacsony szinten megjelenített és jelenleg alig megbecsült ága, a tájépítészet azon fáradozik, hogy az épített környezetet élhetőbbé, közjóléti tényezőit kellemesebbé, elviselhetővé, esztétikusabbá tegye az emberi lét számára. A táji lehetőségekkel úgy gazdálkodjon, hogy a tervezett beavatkozások, fejlesztések biztosítsák az eltartóképességet, ne lépjenek túl a terhelhetőség határain, a létrehozott értékek, az épített környezet elemei pedig minden tekintetben tájba illesztettek, tartamosak (fenntarthatóak) maradjanak.

 

A Magyar Építész Kamara Táj- és Kertépítészeti Tagozata (MÉK-TKT), a Magyar Tájépítészek Szövetsége (MTSZ) és a Semmelrock Stein+Design Burkolatkő Kft 2011. október 21-én megalapította az ÉV TÁJÉPÍTÉSZE-DÍJAT és az ÉV JUNIOR TÁJÉPÍTÉSZE-DÍJAT, melyet a díjalapítók szándékaik szerint ezentúl minden év áprilisában – a Tájépítészet Hónapján – adnak át ünnepélyes külsőségek között.

 

A magyar tájépítészet – mint több mérnöki szakma és tudományág közötti szakterület – mind képzésében, mind művelésében, mind pedig társadalmi hatásaiban elért egy olyan fejlődési szintre, amely méltóvá teszi képviselőit egy szélesebb elismerésre. A szakterület magyar képviselői kiemelkedő teljesítményének elismerését azonban eddig – speciálisan a szakma által adományozott díj formájában – egyedül az 1988 óta létező életmű-díj (Ormos Imre-emlékérem) határozta meg. A magyar tájépítészet ügyét a szívükön viselő DÍJALAPÍTÓK ezért úgy határoznak, hogy olyan DÍJAKAT alapítanak, amelyek – az Ormos Imre-emlékérem mellett – be tudják tölteni azt a szerepet, hogy a magyar tájépítész közösségen belüli kiemelkedő újítói, egyéni teljesítmények elismerésben részesüljenek, és a szakmagyakorlókat ezáltal ösztönözzék még nagyobb teljesítmények elérésére.

 
 
 
 

Az ÉV TÁJÉPÍTÉSZE-DÍJ egy alkotó (esetleg szorosan együtt dolgozó alkotópáros, vagy alkotó csapat) maximum 5 évre kiterjedő kiemelkedő teljesítményének díjazását szolgáló szakmai díj. Az elismerés hangsúlyozottan nem életműdíj, hanem egy rövidebb, de igen intenzív (produktív) periódus rangos szakmai elismerése. ÉV TÁJÉPÍTÉSZE-DÍJ-ban részesülhet minden magyar állampolgárságú, tájépítész végzettségű (vagy ezek jogelődjeként értelmezhető) szakmagyakorló, aki 5 évig ilyen díjban nem részesült, teljesíti a mindenkori díjszabályzatban és az adott évi kiírásban szereplő feltételeket, illetve nem tagja a jelölteket értékelő zsűrinek és nem rokona az adott évben felkért zsűritagoknak. A beérkezett jelöléseket a felkért szakmai zsűri megvizsgálja, majd ezek alapján kéri fel a jelölteket a pályázaton történő indulásra pályaművük benyújtásával. A zsűri és a díjalapítók fenntartják maguknak a jogot, hogy a jelölteket előszűrjék a lefektetett díjszabályzat alapján. Az ÉV TÁJÉPÍTÉSZE-DÍJhoz igazoló oklevél, egy Kiss Zsombor Krisztián formatervező által tervezett, és a VPI Beton Manufaktúra által kivitelezett egyedi díj-objekt és netto 1.000.000 Ft összegű pénzjutalom jár.

Az ÉV JUNIOR TÁJÉPÍTÉSZE-DÍJ egy alkotó egyetlen, évente meghatározott ötletpályázati felhívás alapján kidolgozott projektjének díjazása. Az elismerés az aktív, kreatív fiatal, pályakezdő tájépítészek díja, amely egyben a kiemelkedő tehetségek bemutatkozását szolgálja a szakma és a nagyközönség előtt. A Junior pályázat minden évben egy-egy olyan kistelepülést céloz meg, ahol valamilyen konkrét aktuális tervezési feladat előkészítéseként szükség van tájépítészeti ötletekre, tervezési programalkotásra. Új elem a junior díj életében, hogy a Magyar Tájépítészek Szövetsége az aktuális pályázat helyszíneként azt a kistelepülést jelöli meg, amely a Virágos Magyarországért Mozgalom versenyében elnyeri az MTSZ különdíját. ÉV JUNIOR TÁJÉPÍTÉSZE-DÍJ-ban részesülhet minden magyar állampolgárságú, tájépítész hallgatói státuszú vagy végzettségű alkotó, aki 3 évig ilyen díjban nem részesült, legfeljebb 3 éve diplomázott, teljesíti a mindenkori díjszabályzatban és az adott évi kiírásban szereplő feltételeket, illetve nem tagja a jelölteket értékelő zsűrinek és nem rokona az adott évben felkért zsűritagoknak. Az ÉV JUNIOR TÁJÉPÍTÉSZE-DÍJhoz igazoló oklevél, egy Kiss Zsombor Krisztián formatervező által tervezett, és a VPI Beton Manufaktúra által kivitelezett egyedi díj-objekt és 200.000 Ft összértékű ajándékcsomag jár.

     

 

Év Tájépítésze és Junior Tájépítésze Díj 2013 - A gála

A díjkiosztó gála a Tájépítészet Hónapja áprilisi eseményeinek koronázásaként kerül megrendezésre idén második alkalommal a FUGA-ban 2013. április 26-án.  

Év Tájépítésze és Junior Tájépítésze Díj 2013 - Junior

A pályázat célja beadott pályaműveken keresztül megismerni, megtalálni azokat a fiatal tájépítészeket, akik tehetségükkel hozzájárulhatnak a szakma felvirágoztatásához. Hangsúlyozottan nem elsősorban a tervek versenyét, hanem alkotóik megmérettetését helyezzük középpontba. Éppen ezért olyan innovatív, újszerű, hatásos tervezői elképzeléseket várunk, amelyben sikerül megragadni a hely szellemét, történelmét, erősségeit, vagy problémáit, illetve kitörési pontjait.

Év Tájépítésze és Junior Tájépítésze díj 2013 - Logó és arculat

A díj eszmeiségének megfelelően a logó inspirációs forrása és szimbolikája a természet alkotta és a mesterséges - emberkéz formálta táj kapcsolatán alap­szik. A logó mint vizuális metafora, elsődlegesen a fa lombkoronáján átszűrődő fény játékának - optikai vibrálásának leképezése. A finoman áttört lombozat azt a kifinomult minőséget jelképezi, amely felmutatásával a díjazott elnyerte (kiér­demelte) az év tájépítésze díjat.

Év Tájépítésze és Junior Tájépítésze Díj 2013 - A zsűri

Bemutatjuk az Év Tájépítésze Díj 2013 szakmai zsűrijét, akik eldöntik, ki kapja idén az egymillió forint pénzjutalommal járó elismerést.

Ön szerint ki legyen a 2013-as év tájépítésze? KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS

Az Év Tájépítésze Díj keretében lehetőség van közönségszavazatok leadására. Aki a legtöbb szavazatot szerzi, az kapja az Év Tájépítésze Díj Közönségdíját.A szavazás a díjátadó napjáig lehetséges. Szeretettel várunk mindenkit a díjátadó gálára és az azt kísérő kiállításra. A kérdés tehát adott és válaszra, szavazatra vár: a 10 idei senior jelölt közül ki legyen 2013-ban az év tájépítésze? Idén már nálunk is lehet szavazni!

Wallner Krisztina

Talán Wallner Krisztina lesz az idei év díjazottja? Szavazz!

Tihanyi Dominika

Talán Tihanyi Dominika lesz az idei év díjazottja? Szavazz!

Szloszjár György

Talán Szloszjár György lesz az idei év díjazottja? Szavazz!

dr. Balogh Péter István és Mohácsi Sándor - S73

Talán dr. Balogh Péter István és Mohácsi Sándor (s73) lesznek az idei év díjazottjai? Szavazz!

Lipcsei Ágnes

Talán Lipcsei Ágnes lesz az idei év díjazottja? Szavazz!

Oldalak

Subscribe to Év Tájépítésze Díj