Események

Magyar Nemzeti Parkok augusztusi programja

A Magyar Nemzeti Parkokokban, augusztusban, változatos programok várják a természeti élmények iránt érdeklődőket. Értékek és élmények nyomában nemzeti parkjainkban.

Diplomaterv kiállítás a Corvinuson 2015

A Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kara tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a 2014/15-es tanévben a karon készült és sikeresen megvédett tájépítészmérnöki és településmérnöki (MSc), valamint tájépítész és kertművész (MA) mesterszakos diplomatervek kiállításának megnyitójára és az azt követő kötetlen beszélgetésre.

VI. MAKEOSZ Szakmai napok 2015.

2015-ben immáron hatodik alkalommal rendezzük meg a MAKEOSZ Szakmai napokat - a Magyarországi „zöld szakma” szakembereinek találkozóját közösen az NYDDE és a MAKERT szakmai rendezvényével, egy időben, egy helyen.

22. Növényvédelmi Konferencia

A FŐKERT Nonprofit Zrt. 22. alkalommal tartotta meg a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság épületében Növényvédelmi Konferenciáját.

Kertörökségünk előadássorozat

Immáron ötödik éve kerül meghirdetésre a kerttörténeti és az azzal összefonódó témákat felölelő előadás-sorozat. Az előadó négy évtized komplex kerttörténeti-műemlékvédelmi tevékenységének hátterével alátámasztva halad a stílustörténeti korszakok szerint.

Magyar Nemzeti Parkok augusztusi programja

A Magyar Nemzeti Parkokokban, augusztusban, változatos programok várják a természeti élmények iránt érdeklődőket. Értékek és élmények nyomában nemzeti parkjainkban.

Magyar Nemzeti Parkok júliusi programja

A Magyar Nemzeti Parkokokban, júliusban változatos programok várják a természeti élmények iránt érdeklődőket. Értékek és élmények nyomában nemzeti parkjainkban.

A Tizenötödik Nemzetközi Kert Fesztivál | Grand-Métis, Canada

A közelmúltban, Les Jardins de Métis-ben (Kanada) nyitották meg a tizenötödik International Garden Festival-t, melynek kereti közt huszonkét kortárs kertinstallációt mutatnak be.  Pink Punch | Nicholas Croft & Michaela MacLeod, USA | Image Credit Louise Tanguay

IFLA: Americas Regional Congress

A SAPEMA (Society of Landscape Architects, Environment and Ecology), mint a Tájépítészek, a Környezet és az Ökológia Egyesülete a 2015-ben, Bolíviában megrendezendő    Amerikai Területi Kongresszus központi témájának a „Táj tudományát és lelkiismeretét” javasolja. Licancabur hegy Chile és Bolívia határán en.wikipedia.org

Kenutúra a Fertő nádasában egész júliusban!

A Fertő zegzugos csatornáinak és a nádasba záródott belső tavainak az élővilágát fedezzük fel a Vízi Rence Túraútvonalon haladó kenutúra alkalmával.

Oldalak

Nem aktuális tartalmak

Konferencia és kiállítás Budapest Főváros Levéltárában

Város – liget – köztér – szórakozás - VI. Magyar Várostörténeti Konferencia: 2017. november 14. - 09:00, kedd - 2017. november 16. - 16:00, csütörtök Város – liget – köztér – szórakozás - VI. Magyar Várostörténeti Konferencia Helyszín: Budapest Főváros Levéltára - 1139 Budapest, Teve u. 3-5. Időpont: 2017. november 14-16. Budapest Főváros Levéltára, az MTA Történettudományi Bizottság Várostörténeti Albizottsága és az Urbs Magyar Várostörténeti Évkönyv Szerkesztősége tisztelettel meghívja Önt a 2017. november 14. és 16. között megrendezésre kerülő Város – liget – köztér – szórakozás című VI. Magyar Várostörténeti Konferenciára, valamint Budapest Főváros Levéltára A Liget egykor című kiállításának megnyitójára 2017. november 14-én 17.00 órakor.

Aktív élet határok nélkül

Aktív élet határok nélkül: 2017. november 15. - 09:00 - 16:00, szerda MEGHÍVÓ az "Aktív élet határok nélkül" című szakmai képzésre MÉK által jóváhagyott képzés a "Design for All" elvek érvényesítésének lehetőségeiről a közterek tervezése és kivitelezése során. A rendezvény MÉK bírálati sorszáma: 2017/31. Továbbképzési pont értéke: 1,5 pont   Időpont és helyszín: 2017. november 15. Betekints Wellness és Konferencia Hotel - 8200 Veszprém, Veszprémvölgyi u. 4.

Történeti táj – tájrégészet: eredmények és perspektívák a magyarországi tájrégészeti kutatásban

Történeti táj – tájrégészet: eredmények és perspektívák a magyarországi tájrégészeti kutatásban: 2017. november 06. - 09:00, hétfő - 2017. november 07. - 19:00, kedd Történeti táj – tájrégészet: eredmények és perspektívák a magyarországi tájrégészeti kutatásban Helyszín: MTA Humán Tudományok Kutatóháza - 1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4. Időpont: 2017. november 6–7.

Szakmai továbbképzés - a Beretvás Évelőkertészet évelői

Szakmai út a Beretvás Évelőkertészetbe: 2017. október 20. - 12:00, péntek Felhívás! A Magyar Tájépítészek Szövetsége szakmai továbbképző utat szervez a tájépítész közösségnek a Beretvás Évelőkertészetbe! A busz október 20-án, 12:00-kor indul Szigetújfalura. 

Kamarai konferencia a fenntartható gazdálkodásról

Kamarai konferencia a fenntartható gazdálkodásról: 2017. október 18. - 08:00 - 18:00, szerda A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2017. október 18-án „Fenntartható Gazdálkodás” címmel nagyszabású szakmai konferenciát tart. Az eseményen részt vesznek Kelet-Közép-Európa agrárkamaráinak szakemberei, továbbá a téma amerikai szakértői is.   HELYSZÍN: Magyar Tudományos Akadémia - Budapest, Széchenyi István tér 9.  

Meghívó Kertturizmus műhelykonferenciára

KERTTURIZMUS - MŰHELYKONFERENCIA: 2017. október 13. - 09:30, péntek - 2017. október 14. - 18:00, szombat KERTTURIZMUS - MŰHELYKONFERENCIA 2017. október 13-14.

VII. Magyar Tájökológiai Konferencia

VII. Magyar Tájökológiai Konferencia: 2017. május 25. - 09:00, csütörtök - 2017. május 27. - 18:00, szombat A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának Földrajzi és Földtudományi Intézete 2017. május 25-27. között rendezi a VII. Magyar Tájökológiai Konferenciát Interdiszciplináris tájkutatás a XXI. században címmel.

Ön szerint ki legyen a 2017-ben az Év Tájépítésze? Közönségszavazás

Év Tájépítésze Díj 2017 - Díjkiosztó Gála: 2017. április 26. - 17:00, szerda Az Év Tájépítésze Díj keretében lehetőség van közönségszavazatok leadására. Aki a legtöbb szavazatot szerzi, az kapja az Év Tájépítésze Díj Közönségdíját. A kérdés tehát adott és válaszra, szavazatra vár: ki legyen 2017-ben az év tájépítésze?

Tájépítész Konferencia

Tájépítész Konferencia: 2017. április 25. - 14:30 - 20:00, kedd Tájépítész Konferenciát rendezünk április 25-én délután, egy nappal az Év Tájépítésze Díj Gála előtt a FUGA központban!

"Aktív élet határok nélkül" - szakmai továbbképzés

"Aktív élet határok nélkül" - szakmai továbbképzés: 2017. április 20. - 09:00, csütörtök "Aktív élet határok nélkül" címmel egész napos kamarai kreditpontot érő szakmai továbbképzést tartanak április 20-án Veszprémben.

Oldalak

Subscribe to Események