Csúcsbor hegyen terem - Interjú Isten meredekje, a Badacsony déli lejtőjén, egy Balatonra néző borteraszon

Kategória: 

EL TUDNAK KÉPZELNI élvezetesebb elfoglaltságot annál, mint hogy az ember üldögél a kora őszi napsütésben Isten meredekje, a Badacsony déli lejtőjén, egy Balatonra néző borteraszon?! A szerencsétlen sorsú sofőr a helyi nevezetes nedűk helyett a történeteket issza – Laposa József kortyonként adagolja sokrétű tudását tájról, szőlőről, borról...

– Hogy került egy fővárosi fiú Badacsonyba? És egyáltalán a szőlő, a bor közelébe?

Névjegy
DR. LAPOSA JÓZSEF tájrendező mérnök, borász, borszakíró.

Budapesten született 1948-ban. Fiatal éveiben sok minden iránt érdeklődött: magyar bajnok lett a Budapesti Honvéd ifjúsági futballcsapatával, és énekelt a KISZ Központi Művészegyüttes énekkarában. Tájépítész diplomája megszerzését követően tudatosan végigjárta Magyarország szőlőhegyeit, borvidékeit, ezekből a találkozásokból – Dékány Tibor fényképeivel – tíz könyv született. Doktori dolgozatának témájául a Balaton-felvidéki szőlőhegyeket választotta. Több mint egy évtizeden át írt a Borbarát folyóiratba, ő jegyezte a Földalatti Mennyország című rovatot. Számos borlovagrend tagja. Mindemellett 1992-ben kezdte a mai 12 hektáros Laposa-birtok kialakítását; a borászat mellett a család a Borteraszt és a Kishableány éttermet is működteti. A táj és az ember kapcsolatáért kifejtett tevékenysége elismeréseként 1999-ben Pro Natura-, 2001-ben Pro Regio-díjjal tüntették ki, ezenkívül Balaton-díjas. Nős, három gyermek (Bence, Lilla, Zsófia) édesapja.

– A családomban a kádármesterség ükapámig visszavezethető tradíció, édesapám sok éven át vezette Budapesten a legnagyobb magyar kádárcéget. Engem viszont a város zajánál jobban érdekelt a vidék, azon belül is a szőlőhegyek – és nem a boroshordók – világa. Úgyhogy megszakítottam a családi hagyományt, és tájépítészetet tanultam az egyetemen. Amikor a VÁTI-hoz (VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.; tavaly szűnt meg – a szerk.) kerültem, a Balatonnal kezdtem foglalkozni. Fiatal kollégáimmal hétvégente parcelláról parcellára végigjártuk ezt a 11 ezer hektárnyi szőlőhegyi részt, ami a balatoni üdülőkörzetbe tartozik. Aztán 1978-ban az egyik utazás végképp megpecsételte a sorsom.

– Mi történt?

– Nóra badacsonyi születésű újságíróként dolgozott a fővárosban, és a vonaton találkoztunk. Még abban az évben összeházasodtunk. A Barabás család saját területtel és egy kis szatócsbolttal is bírt, úgyhogy az apósomék révén belecsöppentem és beletanultam a szőlőművelésbe, borkészítésbe. Ráadásul nászajándékba kaptunk egy Balaton-felvidéki kis présházat, így bár Budapesten raktunk fészket, minden szabadidőnket ott töltöttük.

– Visszatérve a Balaton-kutatáshoz: milyen tapasztalatokat szerzett errefelé fiatal tájrendező mérnökként?

– Elég lehangolóakat. Az ötvenes években a szőlőterületeket, főúri birtokokat felosztották, felparcellázták, és folyamatosan tájidegen üdülők épültek a helyükön. A szocializmus „hurrá, nyaralunk!” célkitűzésének hatására a hagyományos szőlőtermesztés visszaszorult, holott kétezer éves ásatási leletek árulkodnak Badacsony környékének hajdani virágzó szőlőkultúrájáról. Amikor a rendszerváltást követően, 1992-től szőlőtermesztésre alkalmas területeket lehetett venni, rögtön léptem: részben kárpótlási jegyért, részben készpénzért apránként földhöz jutott a családunk a nagyhírű bazalthegyeken, a Badacsonyon, a Somlón, a Csobáncon, a Köves- és a Szent György-hegyen. A Mezőgazdasági Múzeumban dolgoztam akkoriban, és az ottani régi leírások is megerősítettek abban, hogy én nem a szocialista gyakorlatot fogom követni a szőlőművelésben.

– Akkor mibe vágta a fejszéjét?

– Látja a hegyoldalon alattunk a szocializmus idején kialakított, sík művelésű, hatalmas teraszokat? Ezzel a módszerrel eleve elveszítették a terület felét. Igaz, lehet géppel, olcsóbban művelni a szőlőt. Ehelyett én itt egy 35 fokos meredekségű, erdővel benőtt badacsonyi földdarabot vettem. Emlékszem, a helyiek kinevettek. Az erdőt kiirtottuk, mikroteraszokat alakítottunk ki, hogy ne veszítsünk területet, szőlőt telepítettünk, és a hagyományos módszereket követve, a roppant munkaigényes kézi művelésbe fogtunk. Egyvalamiben a gépesítőknek van igazuk: mi ugyan kiváló borokat készítünk, de ezt a többletmunkát nem lehet teljes mértékben érvényesíteni a bor árában, különben nem tudnánk eladni. Az a tapasztalatom, hogy a csúcsbor hegyen terem, de csúcsborból nem lehet megélni. Nem véletlen, hogy a villányi nagy borászok, akiket nagyszerű „hegyi” boraik tették ismertté, egy idő után rakétasebességgel kerestek olyan területeket, ahol könnyebb, olcsóbb szőlőt művelni.

– Mitől lesz híres egy borász?

– Mindenképpen kell valami, amire odafigyelnek: vagy a bor egyedi, vagy a fajtaválaszték különleges. A szakmai fórumok elismerése azonban nem elég ahhoz, hogy a jó bor el is jusson a nagyközönséghez – egy másik szakma, a marketing feladata, hogy segítsen eladni a terméket. Igenis kell a cégér!

– Az önök borainál mi ez a plusz „mézesmadzag”?

– A borok bazaltjellege. Emellett az egész tevékenység összehangolása hatalmas személyes energiával.

– Ha a csúcsborból nem lehet megélni, nyilvánvalóan nem arra törekszenek. Akkor mi áll a célkeresztben?

– Elsősorban a bazalthegyek természeti adottságait lovagoljuk meg. Kevesen tudják, hogy a filoxéravész előtt ez itt vegyes borvidék volt – miért is lenne itt rosszabb a vörösbor, mint a déli parton vagy Szekszárd környékén?! –, de szerencsére rájöttek, hogy ilyen egyedi száraz fehérbor kevés van a világon, ezért itt inkább a furmintot, a rizlinget, a szürkebarátot és társaikat kell „erőltetni”. Ezen belül csúcsbor készítése valóban a borász szakmai „luxusa”, ezért csupán a termésünk 5–10 százalékánál törekszünk nagyborra. A maradék kapacitásunkkal mi is a kordivatot igyekszünk kiszolgálni.

– Mi mostanság a kelendő?

– Világszerte kifejezetten gyümölcsös, jó illatú, hibátlan és nem magas, 14 százalék alatti alkoholtartalmú, friss jellegű, egyszersmind olcsóbb borokat akarnak. Életkoromnál és ismereteimnél fogva jó ideig nem akartam elfogadni a tényt, hogy a hagyományos, érett, ászkolt borok ideje lejárt, csökkent irántuk a kereslet. Két gyerekem, Bence és Zsófi a családi borászatban dolgozik, itthon és külföldön tanulták a szakmát – ha nehezen és lassan, de tőlük én is megtanultam, hogy a rendszerben gondolkodás, a folyamatos megújulás az életben maradás záloga. Követni kell a technológiai fejlődést, és például ügyesen házasítani a szőlőket. Ha egyszer most a rozé a trend, akkor a rozét is vállalnunk kell.

– A gyerekei szerencsések, mert beleszülettek és beleszerettek a családi borászatba. Van esélye labdába rúgni itt egy újoncnak?

– Rengeteg pénz kell hozzá, és nagyon ritkán cserél gazdát errefelé szőlőültetvény. Nemrég extrém áron, 50 millió forint fölött kínáltak egy hektárt a Badacsony legdrágább, Balatonra néző déli lejtőjén. Úgy tudom, 40 millió körül kötöttek üzletet.

– A Laposa Borászat oroszlánrészét ma már a gyermekei viszik. Hogyan telnek az ön napjai?

– Ha a segítségemet kérik, itt vagyok. Hosszú évtizedeken át ingáztunk Budapest és Badacsony között, végül 2011-ben végleg leköltöztünk a feleségemmel. A nyugdíjas éveimet itt, a szőlőhegyen, a diófák árnyékában szeretném tölteni. Nemigen sikerül nyugalomban…

– Mi nyugtalanítja?

– Hol kezdjem?! Tájmérnökként a VÁTI-ban én készítettem a 2000-ben elfogadott és 2008-ban módosított Balaton-törvényt. A szőlőkataszter által minősített területeket úgy sikerült védenem, hogy csak akkor kaphatott bárki építési engedélyt, ha szőlőt művelt. Csakhogyaz engedélyezés után egy-két évvel ezeket az ültetvényeket minden következmény nélkül kivághatták a tulajdonosok, semmilyen hatóság nem ellenőrzi, nem bünteti őket ezért. Néhány napja pedig az egyetemek „újrafelosztása” miatt aggódom: vajon jót tesz-e a tájépítészek képzésének, ha a Kertészeti Egyetem helyett a jövőben a gödöllői agrárképző központhoz tartozik majd?! Tudja, én folyamatosan gyászolom a pannon történelmi vidék egykor meghatározó tájeleme, a szőlőhegyek elvesztését, de most már attól is tartok, tájépítészek híján lassan nem lesz, aki a természet és az emberiség pótolhatatlan veszteségeit megsirassa, és élhető tájat, élhető városokat építsen...

Fotó: Németh András Péter

Forrás: szabadfold.hu