AutoCAD LT vagy olcsón beszerezhető egyéb szoftver?

Az 5 legfontosabb érv az AutoCAD LT mellett a versenytársakkal szemben.

Az elmúlt években számos olyan vállalatot láttam, amelyek megpróbálták olcsó vagy ingyenes CAD-programokkal kiváltani az AutoCAD LT-t, az eredmény pedig minden esetben ugyanaz volt: hibák, csalódások, megvalósítási problémák, és az esetleges támogatás hiánya.

Amikor e vállalatok vezetőivel beszélgetek, gyakran teszik fel nekem ezt a kérdést: „Vásároljunk-e AutoCAD LT® szoftvert alkalmi CAD-felhasználóink számára, vagy válasszuk inkább  azokat az ingyenes vagy olcsón beszerezhető konkurens programokat, amelyeket az interneten árulnak?”

Empatikus válaszom most és a múltban is a következő: „Válasszák az AutoCAD LT-t!”
Mindezt azzal indoklom, hogy az AutoCAD LT technikailag, szervezetileg és pénzügyileg is jobban teljesít, mint versenytársai – még az ingyenes szoftvereknél is. Mivel gyakran támadnak le azzal, hogy miként lehet az AutoCAD LT jobb, mint az olcsó, netán „ingyenes” társai, listát készítettem az okokról, amelyek miatt az AutoCAD LT-t ajánlom az ügyfeleimnek (néhány diagnosztikai kérdéssel karöltve), amit ilyen esetben gyorsan elmondhatok.

Íme az én listám első két helyezettje.

1. Az AutoCAD LT parancsai pontosan megegyeznek az AutoCAD megfelelő parancsaival.

 

A piaci részesedésre vonatkozó adatok ingadoznak, az AutoCAD szoftvert azonban több mint 30 éve használják a szakemberek, ezért annak parancsait széles körben ismerik. Mivel az AutoCAD LT és az AutoCAD parancsai megegyeznek (néhány olyan 3D parancs kivételével, mint például a pontfelhők kezelése, amelyeket az előbbi nem támogat), az AutoCAD LT használatának alábbi előnyei máris nyilvánvalóvá válnak:

• Ha az AutoCAD használatában jártas embert vesz fel, az már érteni fogja az AutoCAD LT-t is.
• Az AutoCAD-felhasználók könnyedén tudnak kommunikálni az AutoCAD LT felhasználóival.
• A meglévő AutoCAD képzéseken az AutoCAD LT felhasználói is részt vehetnek.

Ha az AutoCAD LT előnyei nélküli „ingyenes” CAD-programot használ, sok időt eltölthet a magyarázatokkal, a felhasználói képzésével és támogatásával, amíg azok megismerik az „ingyenes” program és az AutoCAD közötti különbségeket.

DIAGNOSZTIKAI KÉRDÉSEK:Ez a többletidő mennyibe kerül a szervezetének? Mennyi időt takaríthatna meg, ha valamennyi felhasználója egységes AutoCAD parancsokkal dolgozna? Mennyit fog költeni az „ingyenes” CAD-programjára?

2. Az AutoCAD LT támogatja a magas termelékenységű munkamódszereket.

Az AutoCAD az évek során számos rendkívül produktív munkamódszert mutatott be, az AutoCAD LT pedig tartotta vele a lépést. Egyesek véleményének dacára az AutoCAD LT valójában egy nagyon modern program – nem pedig az AutoCAD lecsupaszított, lebutított helyettesítője. Íme néhány az AutoCAD LT által támogatott, termelékenység-növelő munkafolyamatok közül:

Dinamikus blokkok – Ezek a programozható egységek lehetővé teszik, hogy egy egyedi blokk (mondjuk egy ajtó) több jellemzőt vegyen fel (jobbra/balra nyíló, különböző méretű, különböző lengésszögű), mindössze néhány felhasználói kattintással.

Lapkészletkezelő – A jellemzően a képernyő bal oldalán található Lapkészletkezelő úgy teszi lehetővé a rendezni kívánt rajzok/lapok kiválasztását, ahogyan azt egy multidiszciplináris tervezési csomaggal tennénk egy mérnöki irodában. A Lapkészletkezelő nem használatos széles körben, azoknál a vállalatoknál azonban, amelyek használják, az analógia miatt az alkalmi CAD-felhasználók szeretik.

Amit még érdemes megjegyezni: a CAD-rendszergazda az összes ilyen termelékenységi eszközt szabályozhatja (mint az AutoCAD esetében), és azok ugyanazon szabványok és képzési módszertan alapján oktathatók, mint az AutoCAD-nél – ezáltal kihasználva az esetleg már meglévő beruházás előnyeit.

Egyedi felhasználói felület (CUI) fájlok – A CUI-fájlok az olyan különböző eszközök, szalagok, paletták és felhasználói felületi elemek szabványosítását teszik lehetővé, amelyekre a CAD programban történő, számukra (és a vállalata számára) hasznos navigáláshoz a felhasználóinak szüksége van.

Eszközpaletták – Ezek a felhasználói igények szerint bárhol az asztalra úsztatható paletták többféle tartalom, például blokkok, táblázatok stb. vizuális ábrázolását teszik lehetővé egy könnyen használható, egérrel kezelhető vizuális felületen.

Content Explorer – Ez egy olyan navigációs központ, amely a teljes LAN-/WAN-környezetben lehetővé teszi a CAD-rendszergazda számára az újrafelhasználható elektronikus tartalmak valamennyi típusának összegyűjtését egy vizuálisan rendezett, intéző típusú panelre.

DIAGNOSZTIKAI KÉRDÉSEK:
Mennyibe kerülne e gyakran használt eljárások kerülő módszereinek kifejlesztése egy másik programban? Mennyibe kerülne e megoldások telepítése? Mennyibe kerülne a felhasználók képzése azok alkalmazására? És végül: mekkora mértékű termelékenységet volna hajlandó beáldozni azért, hogy „ingyenes” CAD-programot használhasson?

...az érveknek koránt sincs vége, folytatjuk.

Forrás: "Az 5 legfontosabb érv az AutoCAD LT mellett a versenytársakkal szemben" kiadvány, szerző: Robert Green, tulajdonos, Robert Green Consulting

Robert Green 1991 óta nyújt CAD-menedzsmenttel kapcsolatos tanácsadási, programozási, képzési és műszaki szerkesztési szolgáltatásokat ügyfeleinek az Egyesült Államokban, Kanadában és Európában. Végzettsége szerint gépészmérnök, aki 1985 óta számos mérnöki környezetben használ több népszerű CAD-eszközt.
Robert Green valós tapasztalatokkal rendelkezik a CAD-menedzsment területén, mivel valamennyi munkahelyén ő volt az „vezető-CAD-felhasználó”. Idővel egyre nagyobb lelkesedéssel vetette bele magát a CAD-menedzsmenttel kapcsolatos műszaki és képzési kihívásokba, így ma már CAD-rendszergazdákat oktat nyilvános előadásokon. Jól ismert a Cadalyst magazinban megjelenő, mélyenszántó cikkeiről, illetve könyvéről, amelynek címe: Expert CAD Management: The Complete Guide (megjelent a Sybex kiadásában). Amikor nem az írással foglalkozik, saját tanácsadói vállalkozását, a Robert Green Consultingot irányítja, amelynek központja Atlantában, Georgia államban található.

Forrás: autodeskforum.hu